Hozzátette: a bejegyzett utazási vállalkozások mintegy 10 százalékát azért törölték, mert azok nem tettek eleget a rendelet adminisztratív előírásainak. A hatályban lévő kormányrendelet egyes részei apróbb pontosítást igényelnek még, amelyeket a következő hónapokban léptetnek életbe. A módosított rendelet megszüntette a korábbi 2 és 35 millió forint közötti 11 sávot, és a vagyoni biztosíték mértékét az éves árbevétel 12 százalékában, a charter repülőgépet igénybe vevő utazási vállalkozóknál pedig az árbevétel 20 százalékában állapította meg.
Budai elmondta, hogy a vagyoni biztosítékot a vállalkozók biztosítási szerződéssel, bankgaranciával vagy pénzben szolgáltathatják, amelyeket a rendelet szerint október 28-ig kell igazolniuk a vállalkozóknak. A GM számításai szerint egy 300 millió forint éves forgalmú utazási vállalkozásnak átlagban mintegy egyszázalékos részvételi díjemelkedést okoz a biztosítási garancia, amelynek díjtétele várhatóan a vagyoni biztosíték mértékének 3-5 százaléka körül alakul.
A helyettes államtitkár a Travel Industry Association of America által készített felmérés alapján szólt arról, hogy a terrortámadás előtt utazást tervezők 70 százaléka nem változtatta meg úti célját, mindöszsze 12 százalék mondott le utazást. Amerikai szakemberek is csak néhány hétig tartó dekonjunktúráról beszélnek, ezért véleménye szerint nem indokolt Magyarországon sem válsághelyzetről beszélni.
***
Tízéves program. A Széchenyi-terv tízéves egészségturizmus-fejlesztési programjának stratégiai célja, hogy Magyarország az évtized végére vezető helyet foglaljon el Európa egészségturisztikai piacán – mondta Ruzsinko Ádám, a GM turisztikai államtitkárságának egészségturisztikai referense. Közölte: a tízéves programmal 160 gyógy- és termálvízre épülő egészségturisztikai központ kialakítása érhető el, és 2010-re várhatóan megkétszereződik a látogatók száma, kétszeresére emelkedik az egy vendégre jutó pénzköltés, és megnégyszereződnek a hazai turizmus bevételei.
Tinédzserlányok a szervezett bűnözés szolgálatában Svédországban, egyre több közülük bérgyilkos
