A kockázatokat mérlegeli a világ

Hogyan viselkedik az utca embere Kairó és Iszlámábád között? Fogják-e tudni tartani magukat a nyugati orientációjú rezsimek az arab világban? Mennyire kell komolyan venni a titkosszolgálatok figyelmeztetéseit, hogy a katonai akció újabb „bűnözési kényszert” vált ki a vallási fanatikus őrültekben? Az afganisztáni célpontokra mért amerikai ellencsapások jogosultságát elfogadva e kockázatokat latolgatja a nyugati sajtó nagy része.

Magyar Nemzet
2001. 10. 08. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az amerikai lapok szerkesztőségi cikkeikben azt hangsúlyozzák, hogy az Afganisztán elleni vasárnapi csapások indokoltak ugyan, de csak a kezdetét jelentik egy várhatóan hosszú és nehéz terrorellenes hadjáratnak. A Los Angeles Times cikkének címe – Nem kívánt, de szükséges – jól összegzi az írás mondandóját. „Olyan lépés volt ez, amelyet senki nem kívánt. Meg kellett tenni” – állapítja meg a cikkíró.
A különleges amerikai–brit szövetség olajozott működésére hívták fel a figyelmet a brit lapok.
A spanyol El Mundo vezércikke hűen kifejezi a terrorizmus elleni koalíció alaphangját. Eszerint a támadás jogos, de bizonytalan hatékonyságú, mivel „az iszlám terroristák hálózatát nagyon nehéz, szinte lehetetlen konvencionális katonai módszerekkel felszámolni”. A párizsi Le Figaro vezércikke nyilvánvalónak tekinti Oszama bin Laden terroristavezér elszántságról tanúskodó, vasárnap sugárzott nyilatkozata alapján, hogy a terrorizmus kiirtására irányuló harc nem fog eldőlni néhány nap vagy néhány hét alatt. Mások ugyanakkor azt emelik ki, hogy a terrorizmus megbüntetése nem volt lehetséges az Afganisztán elleni offenzíva nélkül, és kiválthatja azt a hatást, ami végső soron a tálib rendszer megdöntéséhez vezet. Igen nyugtalan ellenben a görög sajtó. A kormánypárti Ta Nea úgy véli, „a terrorizmus, bármilyen formában jelenik is meg, meglévő problémákból fakad, s e problémák nem oldhatók meg – legalábbis nem kizárólag – katonai eszközökkel”. A jobboldali Elefterosz Tiposz azt írja, hogy „Bin Laden üzenetétől megfagyott a föld”. A napilap szerint „a terroristák tegnap sikerre vitték első stratégiai céljukat, a terror alagútjába juttatták az egész földet”.
Az izraeli sajtót erősen aggasztják az amerikai–brit offenzíva lehetséges kihatásai, dacára az izraeli vezetők nyugtató szándékú kijelentéseinek. Háború – ez az első oldalas címe a nagy példányszámú Jediót Ahronótnak, s a cikk szerint hiába próbál Ariel Saron kormányfő nyugtatni, az emberek félnek Oszama bin Laden látványos boszszújától. A hivatalos szíriai sajtó elítéli az Egyesült Államok „kettős mércével mérő” politikáját, mert nem bünteti Izraelt úgy, mint Afganisztánt. Egy katari újság szerint „a terrorizmus elleni amerikai háború fantomok elleni hadviselés”.
A kuvaiti al-Vatan viszont úgy fogalmaz, hogy „az arabok és a muzulmánok fájdalmat éreznek az Afganisztánban folyó hadműveletek láttán, de fájdalmukat enyhíti a tudat, hogy e hadműveletek a muzulmánok érdekében állhatnak (…), ha lehetővé válik számukra, hogy visszanyerjék a világ megbecsülését”.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.