Kétségbevonhatatlan tényként rögzíthetjük már, amit korábban csak valószínűsíteni lehetett: a kormányzó jobbközép koalíció a jövő évi országgyűlési választások első számú esélyesévé lépett elő. Az a két közvélemény-kutató intézet ugyanis, amelyik a Fidesz és az MDF egy hónapja megkötött választási megállapodását figyelembe véve – azaz a két párt közös listájának támogatottságára rákérdezve – készíti felméréseit, s az Amerika elleni terrortámadás utáni napokban is folytatott adatfelvételt, azt állapította meg, hogy a kormányoldal biztosnak mondható előnyre tett szert a szocialistákkal szemben. Külön figyelmet érdemel, hogy a Fidesz-közeli-séggel a legnagyobb rosszindulattal sem vádolható Medián felmérése a Fidesz–MDF magabiztos fölényét mutatja: adataik szerint például a biztos pártválasztók körében a két kormánypárt közös listáját 12 százalékkal (!) többen támogatnák, mint a legnagyobb ellenzéki pártét.
A vezető pártok támogatottságának átrendeződése nyilvánvalóan komoly belpolitikai következményekkel jár majd, melyek első jeleit már most tapasztalni. Vasárnap egy vidéki fórumon az MSZP elnöke például arról beszélt, hogy pártja nem kívánja a kormány bukását, nem akar előre hozott választásokat. Kovács László azonban ezt megelőzően egy teljes héten keresztül arról beszélt, hogy a parlamentben elolvadt a koalíciós többség, tehát kisebbségi kormányzás van Magyarországon. Feltehetően nem amiatt visszakozott a korábban kormányválságra apelláló pártelnök, mert Kiszely Katalin és Molnár Róbert felvételével a Fidesz-frakcióba „formálisan is helyreállt a kormánytöbbség”, hanem azért, mert szembesült a közvélemény-kutatások kijózanító adataival. Minden jel arra utal, hogy egy előrehozott választás a legkevésbé az ellenzéknek áll érdekében.
Az ellenzéki párti sajtó amúgy egyszerű magyarázatot ad a felmérések által regisztrált változásokra: a mindenkori kormány szükségképpen profitál a mostanihoz hasonló rendkívüli helyzetekből, az egész világot megrázó brutális terrorcselekmény után erőskezű vezetőkre vágynak a választók. Az alaptétel valószínűleg igaz, ám álomba ringatja magát a szocialista párt, ha megelégszik ezzel a magyarázattal. A kormány ugyanis kifejezetten jól reagált az eseményekre, az ellenzék pedig katasztrofálisan, ez pedig korántsem volt szükségszerű.
Medgyessy Péternek mint a hivatalban lévő kormányfő egyetlen esélyes kihívójának egész egyszerűen nem sikerült úgy megszólalnia a terrortámadás után, amellyel azt sugallta volna, hogy miniszterelnökként képes lenne akár az országot közvetlenebbül érintő válsághelyzet esetén is felelős vezetőhöz méltó döntéseket hozni. Az MSZP miniszterelnök-jelöltjének kommunikációs csődje – amely egy hét kínos hallgatás után a még be sem nyújtott olimpiai pályázat visszavonására tett javaslattal érte el a mélypontját – minden bizonnyal közrejátszott a népszerűségi mutatók szocialisták számára kedvezőtlen alakulásában.
Ez pedig rámutat az MSZP mostani válságának legfőbb okára: a párt az alkalmatlanságát a média jótékony igyekezete ellenére (lásd a Medgyessy Péter által a Torgyán-pártnak tett együttműködési ajánlat elhallgatását) mindinkább eláruló miniszterelnök-jelölt foglyává vált. Leváltani kínos lenne, vele választást nyerni nehezen lehetséges. Tipikus csapdahelyzet.
Elfogyott a türelem: kifakadtak a Real Madridnál, a FIFA-hoz fordul a klub
