A megszelídített Milosevics

Az őrizetes barátságos, társaságban kifejezetten kedves és tisztességtudó – jellemezte a scheveningeni börtön igazgatója a France Pressnek nyilatkozva az intézmény háborús bűnökkel vádolt leghírhedtebb foglyát, Szlobodan Milosevicset.

Gáspár Mihály
2001. 10. 05. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az igazgató elmondta: a volt szerb diktátor szabad idejében ugyan nem focizik, röplabdázik sorstársaival a börtön sportpályáin, ám viselkedésében semmi egyéb nem különbözteti meg tőlük. Mint minden más őrizetesnek, Milosevicsnek is napi 2,2 eurónyi gulden zsebpénz jár, cellájában tévékészülék van, melyen három balkáni csatorna adásait is foghatja, naponta lejár edzeni a börtön tornatermébe, és sétál az udvaron. Egyszer szegte meg az intézmény szabályzatát: telefoninterjút adott egy amerikai tévéállomásnak. Minden jel arra mutat, hogy Milosevics, akit uralkodása idején ismerői olyan embernek jellemeztek, aki már-már betegesen ódzkodik a nyilvánosságtól és a személyes kontaktusoktól, a börtönben elhagyta elefáncsonttornyát. Szívesen leáll beszélgetni bárkivel. Szerbekkel, horvátokkal, mozlimokkal társalog, sőt még őreivel sem átall elcsevegni – állítja az igazgató. Persze már akivel társaloghat. Tudniillik a 49 délszláv fogvatartott között 31-en szerbek, hat mozlim és 12 horvát van, de a szerbek közül a többséggel egyáltalán nem szabad kontaktust teremtenie. Ennek oka az öszszebeszélés lehetősége, amit a börtön vezetése mindenképpen igyekszik megakadályozni. Nyilván emiatt van az is, hogy miközben cellájában naponta kártyázik, állandó partnere nem valamelyik honfitársa, hanem egy horvát őrizetes. Ami viszont a kedélyállapotát illeti, az igazgató szavait erősíti meg kanadai ügyvédjének, Christopher Blacknek a nyilatkozata is, aki szerint a diktátor a börtönben kipihente magát, s most jókedvű, s bár sokat dohányzik, egyértelmű, hogy lelkileg nagyon erős. Igaz, ennek ellentmond Carla del Ponte főügyész jellemzése, aki legutóbbi személyes találkozójuk után úgy ítélte meg: Milosevics egy konok, bosszús kiskölyökhöz hasonlóan viselkedik. „Rettentően dühös ember benyomását keltette, s miközben beszélgettünk, kitartóan kerülte, hogy a szemembe nézzen. Miközben hozzám beszélt, úgy tett, mintha én ott sem lennék. ”

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.