A mi fővárosunk

Annak idején a Zsigmond tériek minden évben játszottak a Bécsi útiakkal. Presztízsmeccsek voltak, a környék híre múlott rajtuk. Hajtott minden srác, mint az őrült. Többnyire a Margit-kórház fölött, a Schmidt-kertben találkozott a két csapat. Azért választottuk azt a helyet, mert a felnőtt világ nem vetett rá szemet. Meghagyta nekünk, ahogy meghagyott sok mindent azon a környéken. A Szemlő-hegyen erdő volt, a Duna-parton kőből rakott falak, a vízben úszni lehetett, a teniszpálya mellett snúrozni, s mikor eljött a tél, mindannyian masíroztunk a Csejtei út fölötti dombra. Egy hosszú lejtő volt ott, Nagyhalálnak hívtuk, azon száguldottunk le szánkóval. Ezeknek ma nyoma sincs. Házak épültek a helyükre. Lakóparkok. Irodák. A budai oldal említett részén sehol nem lelni olyan helyet, ahol egy fiúgyerek próbálgathatná erejét. De fogynak az erre való helyek Pesten is. Már nemigen snúroznak, nem pattog labda, s főleg nincsenek nagy dumák, mikor eljön az este.
Mit kaptak ezekért cserébe a mai srácok? A tévét. Ki se kell mozdulni, házhoz szállít mindent. A képernyőn világsztárok rúgják a labdát, százezreket lehet nyerni a milliomos játékban, és az Alpok lejtőin tökéletes technikával száguldanak a sízés sztárjai. Ezekhez képest a mi meccsünk a Schmidt-kertben nudli volt, szánalmas a nyeremény, amit zsebre tettünk snúrozás után, és ócska kis hepehupa a Nagyhalál, amin télen szánkóval lecsúsztunk.
A tucatnyi tévécsatornát megfejeli a világháló, melyen minden megtalálható: aki rendszeresen szörfözget, úgy érezheti, a világot járja be.
Jó, jó, de mi lesz akkor Pesttel? Azt ki fogja bejárni? A terek közti presztízsmeccseket ki fogja lejátszani? Mi lesz a hovatartozással, amelynek ereje épít és szépít. Engem azok a tapasztalások tettek olyanná, amilyen vagyok, melyeket, a családon kívül, szülőhelyem, az alföldi kisváros adott, az iskolák, ahová jártam, de sokat jelentett a Duna-part, ahol a srácokkal fociztam, s még Stróbl Jenő is idetartozik. Ő volt a Bécsi úti csapat kapitánya, akire úgy néztem, mint egy félistenre: mert elegáns volt, okos beszédű, és sarokkal is ki tudta nyomni szélre a labdát, ami nekem nem ment. Schmidt-kert helyett világháló? Nem értékarányos csere. A képernyő mások tapasztalásával „etet”, s megfoszt attól, hogy a saját szemünkkel nézzük a világot. Vagy a várost, ahol élünk. Ha úgy néznénk, jobban szeretnénk. Jobban Budát és Pestet is. Nem hagynánk, hogy a fejünk fölött döntsenek róla, s tegyék olyanná, melyben nincsen srácaink számára hely. Legyen, mert mindenki megbánja.