Megkapta a PSZÁF annak a 27 szervezetnek a nevét, amelyek a terrorizmussal kapcsolatba hozhatók feketelistáján szerepelnek – nyilatkozta tegnapi sajtótájékoztatóján Szász Károly, aki elmondta, hogy a múlt héten kért tájékoztatást a bankoktól a gyanús számlákkal kapcsolatban, így válasz még nem érkezhetett levelére. Hangsúlyozta, hogy a felügyelet egyéni számlákat nem zároltathat, gyanú esetén a rendőrséget értesíti.
A felügyelet elnöke közölte: a kormány elfogadta a PSZÁF 2000. évi jelentését, amelyet minden év szeptember 1-jéig kell elkészítenie a felügyeletnek. A legnagyobb feladat tavaly az volt, hogy az addig hét helyen működő felügyelet vizsgálati módszereit egységes elvek alapján határozzák meg, így hozva létre a konszolidált felügyeletet. A hatékonyabb munkavégzés érdekében bevezették az intézményfelelősi rendszert, ezáltal is erősítve a hatóság preventív tevékenységét.
Az elnök a jövő feladatairól elmondta, hogy egységes informatikai rendszer létrehozásán dolgoznak, amely a jövő év végére működő adatbankká válik. Továbbá szükségesnek vélte a PSZÁF hatósági jellegének erősítését is.
Az európai nyugdíjalapok portfólió-összetételét elemezve a PSZÁF tanulmányában megállapította, hogy a hazai magánnyugdíjpénztárak részvényaránya jelentősen elmarad a felmérésben elemzett európai nyugdíjalapok részvényarányaitól. A magánnyugdíjpénztárak 2000-ben elért alacsony hozamának hátterében véleményük szerint a legtöbb pénztár esetében a magas és növekvő részvényarány áll – hangzott el a sajtótájékoztatón.
A bankok adózás előtti nyeresége 54 százalékkal nőtt az első fél évben a múlt év azonos időszakához képest, s így elérte a 83,3 milliárd forintot – hozta nyilvánosságra a PSZÁF. A bankszektor tőkehelyzete továbbra is stabil, és bár a pénzintézetek aktivitása nőtt, ez nem járt együtt a portfólió minőségének romlásával.
Tinédzserlányok a szervezett bűnözés szolgálatában Svédországban, egyre több közülük bérgyilkos
