A város ízei

A főváros egykor szerbek lakta negyedétől – a rég lebontott tabáni Rácvárostól – jócskán odébb, a Lipótváros peremén találjuk a jó öreg Szerb vendéglőt. A Nagy Ignác utcai pincehelyiségben amolyan régi vágású, kockás abroszos étkezőhely lapul meg szerényen, ahol már tizenöt éve biztosra mehetnek a törzsvendégek, s amelynek családias légkörét – egyebek mellett – a megbízható és legyőzhetetlen konyhaszag biztosítja. Rendszerek mennek, kormányok jönnek és buknak meg, de másnap a zakóból visszaköszönő frissensült-illatok évtizedek óta ugyanazok.
A nyolcvanas évek eleje óta nemcsak e téren állt meg az idő a Szerbben. Az étlapon is főleg az oldalak jobb szélén húzódó számsorokban történt változás, a kínálat többé-kevésbé a régi maradt. A hely délszláv jellegére is egyedül a hosszú olvasmány egyik fejezete utal, amelynek címe: szerb ételek. A konyha garantáltan magyar, e gasztronómia fogalom minden előnyével és hátrányával.
A szerbektől kölcsönzött hagyományos ízek a darált húsokban öltenek testet: a csevabcsicsa, a raznyica és a pleskavica csupán morfológiai különbséget mutat – mindegyikük ugyanabból az erősen megborsozott, hagymás, fűszeres húsféleségből van gyúrva, majd érlelve és szerencsére alaposan átsütve. Autentikus, és ezek mellé kötelezően járó ajvár néven jó kis hazai paradicsompüré, paprikakrém és hagyma keveréke kerül az asztalra. A szerb konyhára jellemző padlizsánnak, olívás sült paprikának, marinált pritaminnak, olvadt sült juhsajtnak nyoma sincs. Ha jól meggondoljuk, ennél kevesebbért tört ki háború a délszláv testvérnépek között. Egy fokhagymás sertésflekken gazdagítja még a „szerb nemzeti” konyha kínálatát, a dzsuvecset és hasonlókat a fent említett alapanyagok hiánya miatt bízvást el lehet felejteni.
Lássuk ezek után a magyar szekciót! A Szerb vendéglő egyik régi erőssége az előételek sorában szerénykedő rántott pulykamáj, ami végül is megmentette a főétel gyanánt összeállított húsos tálat. A menetgyakorlat után lévő cserkészcsapat feltáplálására elegendő krumplihegy mitőlünk érintetlen maradt, hiszen az említett „magyar ajvár”, illetve a hagymás-majonézes burgonyasaláta épp elég volt köretnek. Egyáltalán, csakis annak ajánlható felelősséggel e hely, aki a hagyományos, konzervatív magyar konyhára bukik. A tárkonyos borjúraguleves, a bográcsgulyás, a hagymás rostélyos, a pékné módra készült csülök, a klasszikus töltött káposzta és a töltött paprika itt általában rendben van – évtizedes megfigyelésünk szerint a délidőben asztalra váró vendégek is ezért frekventálják e kisvendéglőt. Az esti órákban azonban már árulkodóan sok az üres asztal a Szerb vendéglőben.
Aki pedig igazi délszláv konyhára vágyik, alighanem át kell lépnie a déli államhatárt.
Privát úr