Kicsit meglepődtem, majd megkérdeztem: vajon a hazájától több ezer kilométerre lévő ember akkor is így beszélne, ha otthon élne? Netán akkor is azt mondaná, hogy romboljátok le a házamat, az apámnak és az anyámnak a házát? És a testvéreimét se kíméljétek. Beszélgetésünket fel-fel idéztem napközben, és rá kellett döbbennem: nemcsak mongol ismerősöm ért egyet az afgán nyilatkozóval.
Mint ismert, Kalocsán menekülttábort hoznak létre. A település jelentősebb pártjai, a polgármester és maga a lakosság is tiltakozik ellene. Az elhangzott érvek között szerepel: nagy a nemzetbiztonsági kockázat, közel van a paksi erőmű, túl sok a turista a környéken, s ízléstelen az érsekség közelében menekülttábort létesíteni. (Külön érdekessége az ügynek, hogy a szavakban ultraliberális, emberbarát SZDSZ, annak elnöke és a helyi szabad demokrata polgármester elsőként tiltakozott. A jelek szerint nekik az idegen csak messziről szép.) Furcsa érzés mindezt hallani. Nemcsak azért, mert az utóbbi évtizedek több százezer magyar kivándorlója között vannak közeli rokonaim, és ők elmesélték, miként „pakolgatták” őket egyik táborból a másikba, Ausztriában ugyanúgy, mint Olaszországban.
Félreértés ne essék, egyáltalán nem örülök, ha csőstül jönnek Magyarországra a menekültek. Bicskén lakom, ahol van menekülttábor. Nem mondom, hogy nem háborít fel, amikor a vonaton az ellenőrök kergetőznek a jegy nélkül utazó feketékkel, vagy amikor látom a mellettük tehetetlenül ácsorgó rendőröket... és a vonat nem indul.
Ám ezzel együtt nem lehet megoldás a háború miatt elmenekült afgánok kirekesztése, megalázása. Miért nem lehet megoldani, hogy a menekülteket befogadó településeken – ha kell – tízszer annyi rendőr teljesítsen szolgálatot, azért, hogy véletlenül se kelljen félniük a helyieknek? Miért a nyilvánosság előtt kell nemzetbiztonsági kockázatról, Paksról és – ami mindennek a teteje – ízléstelenségről beszélni? Azt a kérdést is érdemes lenne megvizsgálni: mi az oka annak, hogy most nincs olyan mértékű szolidaritás a hazánkba nem jószántukból érkezőkkel szemben, mint a bosnyák menekültek esetében? Mielőtt válaszként valaki az első követ elhajítaná a „kirekesztő” kalocsaiak felé, jól gondolja meg: ő vajon mit tenne a helyükben?
„Az eleje nagyon csúnya volt” – a magyar sprinter a szívbajt hozta a szurkolókra a vb-n
