Az ingatag szövetséges

A kegyetlenségéről és gyakori színeváltozásáról ismert Abdul Rasid Dosztum üzbég tábornok régi szereplője az afganisztáni drámának. Az üzbég fegyvereseket tömörítő szervezetet vezeti, amely tagja a tálibok ellen harcoló Északi Szövetségnek.

Valaha Moszkvában tanulta a harcászat mesterségét. Hazájában a páncélos parancsnokságig vitte, és különösen kitüntette magát a Nadzsibullah szovjetbarát rendszerével szembeszegülő felkelők elleni harcban. Érdemeiért megkapta a kommunista afgán állam legmagasabb elismerését, az „Afganisztán hőse” érdemrendet, amely azonban nem akadályozta meg abban, hogy később szembeforduljon Nadzsibullahhal.
Az is megjegyzendő, hogy mindvégig élvezte a török kormány legmesszebbmenő támogatását. Az a tény, hogy Ankara Dosztumra tett az afganisztáni „pakliban”, elsősorban a tábornok üzbég, vagyis türk származásában leli magyarázatát. A választás eleinte szerencsésnek tűnt, mert ő lett Észak-Afganisztán kulcsfontosságú erősségének, Mazari-Sarifnak ura, és egészen 1997-ig sikerült attól távol tartania a tálibokat. Amikor az mégiscsak elesett, az üzbég vezér Törökországban keresett menedéket. Ennek ellenére nem érezte magára nézve kötelezőnek a török érdekek tiszteletben tartását, ami miatt Ankarában csakhamar meg is vonták tőle szeretetüket.
A sors és a nemzetközi politika alakulása azonban úgy hozta, hogy Dosztum tábornoknak – aki időközben hazatért – nem éppen állhatatos természete ellenére újabb „kérője” akadt. A szeptemberi terrortámadások nyomán kibontakozott heveny válságban ugyanis az Egyesült Államoknak jól jön mindenkinek a barátsága, aki szemben áll a tálibokkal. A harcedzett üzbég katona „szakmai önéletrajzában” pedig ez az egyetlen biztos pont: a tálibellenesség. Amerikai felderítőcsoport utazott Észak-Afganisztánba, hogy kövesse a tábornokot, aki – Maszud halálával immár az Északi Szövetség haderejének főparancsnokaként – most állítólag arra készül, hogy dél felől támadva foglalja vissza Mazari-Sarifot. Ha igyekezetét siker koronázza, szakértők szerint azzal lehetővé teszi Afganisztán csaknem egész északi részének felszabadítását a tálibok ellenőrzése alól, egyben az Üzbegisztán felől érkező humanitárius segélyszállítmányok előtt is szabaddá teszi az utat az ország belseje felé.