A felvidéki politikus úgy vélte, a döntések következtében modern, decentralizált ország válhat Szlovákiából. A Magyar Koalíció Pártjának mindegyik vezetője fontosnak tartotta kiemelni, a jogszabályok aligha születtek volna meg a magyar párt határozott álláspontja nélkül. Tény, sokan elképzelhetetlennek tartották, hogy a koalíció tagjaként számon tartott, de az utóbbi hónapokban már rendszeresen a Meciar-féle ellenzékkel szavazó baloldali párt olyan törvénytervezetekre mond majd igent, amelyek élesen ellentétesek központosító törekvéseikkel.
Mint Bugár Béla MKP-elnök fogalmazott, a koalíciós partnerek az utolsó pillanatban bár, de mégiscsak megértették: ha a Magyar Koalíció Pártja kilép a kormányból, Szlovákiának otthon és külföldön egyaránt óriási problémákkal kell szembenéznie. Az MKP kiemelkedő szerepét a decentralizációs törvények elfogadásában gyakorlatilag senki nem vonta kétségbe. A szlovákiai városok és falvak érdekeit képviselő szervezetek üdvözölték a döntést, külön kiemelve a magyar párt kiállásának fontosságát.
Az MKP valóban sikerrel zárhatja le eddigi működésének talán legnehezebb időszakát. A meciari magyarellenesség időszaka után, túl a három magyar párt külső kényszer nyomán történő egyesülésén, a Magyar Koalíció Pártja az utóbbi néhány hónapban került először abba a helyzetbe, hogy saját választói bázisát is megosztó kérdésre kelljen határozott választ adnia. Meddig lehet elmenni az engedményekben, egyáltalán lehetnek-e kompromisszum tárgyai a felvidéki magyarság alapvető célkitűzései, a megmaradásához szükségszerű elvárások? Van-e értelme bármilyen politikai áldozatot is hozni olyan koalíciós partnerekért, akik nap mint nap megszegik ígéreteiket? Ezek a kérdések kerültek napirendre, és roppant nehéz volt olyan válaszokat adni, amelyek mindenkit kielégítenek.
Alig több mint négy hónap telt el azóta, hogy a pozsonyi koalíció semmibe vette az MKP már akkor kompromisszumok árán megszületett javaslatát az ország közigazgatási felosztására vonatkozóan. Nem jött létre a szlovákiai magyarok kedvező statisztikai arányait megőrző, úgynevezett Duna menti megye, s még az elfogadható tizenkét megyés közigazgatás sem valósulhatott meg. Helyette a Vladimír Meciar vezette kormány alatt kialakított, nyolc közigazgatási egységből álló változat emelkedett megyerendszerré. Ezt a politikai hátba szúrást nem feledtetik a most elért eredmények, amelyek elősegíthetik ugyan a magyar közösség önszerveződését, de az állandósult asszimilálódási folyamatnak nem szabhatnak gátat.
Az MKP túl van tehát története egyik legnehezebb periódusán. A párt vezetői közötti pengeváltások azt jelzik, e szakasz belső sérülésektől sem volt mentes. Mindent összevetve, a végeredmény nem nevezhető kudarcnak. Félő azonban, hogy a decentralizáció jogi kereteinek megteremtése hosszú ideig az utolsó értékes eredmény lesz a felvidéki magyar közösség és az európai integráció útján haladó Szlovákia számára egyaránt. Meciar és szövetségesei ugyanis magabiztosan vezetik a népszerűségi listákat, a jövő évi szlovákiai választások pedig vészesen közelednek.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
