Berger

Mindjárt elkezdem a mai jegyzetet, csak előbb be kell fejeznem a múlt hetit. Egy hete a következő mondatot tulajdonítottam Hell Istvánnak: „Rekesszétek ki a többségi magyarokat, a keresztyéneket és a heteroszexuálisokat, és ki kell szavazni őket a hatalomból.” Komoly melléfogás volt ez tőlem, mert Hell István ezt a mondatot soha nem írta le. Következésképpen tőle és a Magyar Nemzet olvasóitól is elnézést kérek.

Berényi Szabolcs
2001. 10. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Most akkor messzebről indítanék. Gyermekkorom végén sokszor olvasgattam Karsai Elek könyvét (A berchtesgadeni sasfészektől a berlini bunkerig), amely mintegy értelemszerűen a második világháborúról szólt. Nem volt korrekt mű, de akkoriban ilyenek íródtak. Sok mindenre máig emlékszem, többek közt egy fényképre. Jól öltözött nők tüntettek a washingtoni Fehér Ház előtt, táblákkal, valami ilyesmi felirattal: Ne vigyétek harcba a fiainkat Hitler ellen. Nem értettem, miért. Aztán feljebb nőttem, mást is olvastam, és megértettem, hogy az Egyesült Államok számára az egyéb kontinenseken folytatott háborúk ügye ritkán esett egyértelmű megítélés alá, mindig jelen volt az elszigetelődés koncepciója. (Nem mintha ez bármit is megoldana: Észak és Dél háborújában több amerikai halt meg, mint az Egyesült Államok öszszes többi háborújában együttvéve.) A legnagyobb kulturális csapás ez ügyben a Hair című musical volt, amely szerintem felért egy lobotómiával. Ápolatlan félkegyelműek ugrándoztak, behívójukat égették – persze időnként hazaugrottak pénzért a mamához –, miközben amerikai katonák Vietnamban harcoltak a kommunizmus ellen. Szerintem akkor sem lehetett túl nehéz felfogni, mára pedig evidenciává vált, hogy az Egyesült Államokat és általában a szabad világot a második világháború vége óta nem fenyegette nagyobb veszély, mint a kommunizmus kísértete, amely ide-oda repkedett a világban, sokszor rakéták hátán ülve. Amerika ez ellen harcolt Vietnamban, közben a campusokon őrjöngtek a szőrös diákok, az utcákon zászlókat meg miegymást égettek, a sajtóban folyamatosan gyalázták a kormányzatot és a hadvezetést, a véleményformáló értelmiség pedig, feladva a gondolkodás és a mérlegelés luxusát, egy emberként állt ki a háború ellen. Az sem zavarta őket, hogy bizonyos ellentmondások voltak észlelhetők az értékrendjükben: a vietnami háborút bálványozott sztárjuk, John Fitzgerald Kennedy szélesítette ki, és zsigeri utálatuk tárgya, Richard Nixon fejezte be. Szó, ami szó: vereséggel, hiszen az akkori Amerikával mint hátországgal egy bokszmeccset sem lehetett volna megnyerni. Talán az egyetlen katona, akit a média őszinte részvéttel kezelt, Berger volt, a Hair főszereplője.
Amerika ma is háborúra készül, és ezúttal is megjelentek a tüntetők, a táblák és a feliratok. Parányi különbség, hogy ma a felvonulók attitűdje nem divatos. Ezzel együtt senki nem akarja őket kirekeszteni, elhallgattatni, törvényileg egyetértésre kötelezni. Mert az Egyesült Államok szabad ország. Lehet egy vélemény többségi vagy kisebbségi, divatos vagy ellenjavallt, mindettől megnyilvánulhat. A szeptember 11-i merénylet után az okok és a felelősség kérdésének megvitatása az amerikai és a nemzetközi sajtóban szinte azonnal megkezdődött.
Nem így nálunk. A magyar értelmiség azon köre, amelyet nevezzünk jobb híján liberális értelmiségnek, szokásos harci módszerét követi: valamelyik vezetőjük elbömböli az álláspontot, amelyet a tagok azon túl elsajátítani és képviselni kötelesek. Közülük néhányan tán már a vietnami háború idején is véleményt formáltak, később pedig naponta bélyegezték meg – irgalom atyja, ne hagyj el – a cionista, agresszív Izraelt. Akkor ezt az ukázt kapták. Ezek a véleményváltásba beleizzadt hasábhuszárok, flekkfutók és képalákirályok akkor is, ma is azt az alapjogot akarták-akarják elvitatni a magyar emberektől, hogy gondolkozzanak. Aki az okokat keresi, az maga is terrorista? Nem valószínű. Az viszont biztos, hogy aki az okokat nem keresi, az nem értelmiségi.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.