Blair: A tárgyalások ideje lejárt

Tony Blair brit miniszterelnök tegnap bejelentette, hogy küszöbön áll az afganisztáni tálibok elleni katonai csapásmérés. Mint mondta, a tárgyalások ideje lejárt, a táliboknak megvolt a lehetőségük arra, hogy átadják Oszama bin Ladent, most viszont katonai csapással kell szembenézniük. A katonai akció arányos lesz és célzott jellegű, és minden lehetségeset megtesznek a polgári áldozatok számának csökkentéséért – közölte név nélkül egy brit kormányilletékes, hozzátéve, hogy a csapások időrendjét állítólag még nem döntötték el.

Hírösszefoglaló
2001. 10. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Francis X. Taylor nagykövet – aki a terrorizmus elleni intézkedések koordinátora az amerikai külügyminisztériumban – a NATO állandó tanácsának tegnapi ülésén olyan bizonyítékokat mutatott be, amelyek Robertson szerint kétséget kizáróan bizonyítják, hogy a szeptember 11-i támadásokat az Oszama bin Laden vezette al-Kaida szervezet emberei hajtották végre. A bizalmasan kezelt dokumentumok azt is világosan bizonyítják, mondta Robertson, hogy milyen egyéb terrorista tevékenységet folytat az al-Kaida, és milyen kapcsolatok fűzik pártfogójához, az afganisztáni tálib rendszerhez. Ennek nyomán Lord Robertson főtitkár kijelentette, hogy a támadást „a washingtoni szerződés 5. cikkelye alapján kell kezelni, amely kimondja, hogy ha valamelyik európai vagy észak-amerikai szövetségest támadás éri, azt valamennyiük elleni támadásnak tekintik”. Az Egyesült Államok hétfőn titkos táviratban tájékoztatta nagykövetségeit az említett bizonyítékokról. Az AFP szerint az Oszama bin Laden bűnösségére utaló bizonyítékok megosztásából arra lehet következtetni, hogy a terroristavezér és az őt rejtegető tálibok ellen tervezett csapásokat hamarosan végrehajtják.
Négyszáz őrizetbe vétel és százötven letartóztatás a pillanatnyi „mérleg” a terrorizmus elleni harcban George W. Bush amerikai elnök szerint. A brit rendőrség terroristaellenes részlegének nyomozói hétfőn Londonban letartóztattak egy 43 éves férfit terrorista csoportok számára végzett pénzgyűjtő tevékenység gyanújával.
Folytatódik annak a 36 éves arab férfinak a kihallgatása, aki az Egyesült Arab Emírségek fővárosából, Dubaiból érkezett Nagy-Britanniába, és az Egyesült Államokba folytatta volna útját. Az illetőről egyelőre csak annyit közöltek, hogy pontosan ugyanazt az útvonalat használta, mint az a tizenegy gépeltérítő, aki az év során brit repülőterek érintésével utazott az Egyesült Államokba.
A párizsi bűnügyi rendőrség köreiből származó tájékoztatás szerint Dzsamel Beghal, a 35 éves algériai–francia férfi, akit vasárnap adtak ki a dubai hatóságok Párizsnak, beismerő vallomást tett. Beghal márciusi afganisztáni tartózkodása idején Oszama bin Laden szaúdi milliomos egyik közvetlen munkatársától kapott megbízást arra, hogy szervezzen öngyilkos terrorakciókat a párizsi amerikai nagykövetség és az amerikai kulturális központ ellen. Közlése szerint a párizsi nagykövetségre a Belgiumban három hete elfogott, tunéziai születésű Názir Trabelszi hatolt volna be derekán egy robbanóanyaggal kibélelt övvel, az amerikai kulturális intézetet pedig egy robbanószerrel megrakott teherautóval tervezték romba dönteni. A készülőben lévő merényletről szóló leleplezését, sőt a hálózat tagjait név szerint is felsoroló készséges vallomását azzal magyarázta, hogy a dubai börtönben sokat olvasta a Koránt, s ennek alapján jutott el Oszama bin Laden megtagadásáig.
Vallomása után, hétfőn este vádat emeltek ellene terrorista bűnszövetkezet szervezése címén. A szervezkedés hét franciaországi tagját szeptember 21-én fogták el Párizs környékén.
***
Kollektív önvédelem. Martonyi János külügyminiszter az észak-atlanti tanács keddi üléséről elmondta: az Egyesült Államok képviselője ismertette azokat a bizonyítékokat, amelyek egyértelművé teszik, hogy a terrorista támadást külföldről irányították, s hogy elkövetői az Oszama bin Laden vezette al-Kaida hálózat részét alkották. A bizonyítékok egyúttal megerősítik az al-Kaida és a tálib rezsim közötti kapcsolatokat. A külügyminiszter közölte, hogy a NATO-tanács az átadott információkat meggyőzőnek ítélte, a terrortámadás tehát valamennyi szövetséges – köztük Magyarország – ellen is irányult, ezért vonatkozik rá a washingtoni szerződés 5. cikkelye szerinti kollektív önvédelem.
***
Szomorú munka. Újabb holttesteket találtak keddre virradóra New Yorkba, a Világkereskedelmi Központ ikertornyainak romjai alatt, miután a nagy teljesítményű munkagépekkel óriási acélgerendákat és törmelékdarabokat takarítottak el. A most megtalált holttestekkel 344-re nőtt az áldozatok hivatalosan is megerősített száma. A hatóságok eddig 289 holttestet azonosítottak, míg 5219 az eltűntek száma. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.