Egyikükről, a 26 éves Cs. Vaszilijról kiderült, hogy 1998-ban már egy fegyveres rablás elkövetőjeként a rendőrség látókörébe került, ám azóta hamis okmányokkal továbbra is a fővárosban élt. A II. kerületi Bimbó utcai lakásában tartott házkutatáson – ahol 25 éves, ugyancsak ukrán állampolgárságú társával, M. Rudolffal fogták el – 90 gramm TNT-t, egy 762-es géppisztolyt, egy 9 mm-es Parabellum pisztolyt, nagy menynyiségű lőszert, pokolgép indításához használatos gyutacsokat, valamint hamis okmányokat találtak. A két férfi elfogását egy másik rendőri akció előzte meg. Itt a 26 éves Cs. István ukrán állampolgárságú férfinál tartott házkutatáson 500 gramm TNT-t, elektronikus indítószerkezetet és kézigránátot találtak a nyomozók.
Bodnár Zsolt alezredestől, a BRFK nyomozó főosztályának vezetőjétől megtudtuk: a rendőrség gyanúja szerint a három elfogott bűnöző és negyedik, körözött társuk, a 32 éves A. Viktor személye szorosan köthető a fővárosban korábban elkövetett robbantásos ügyekhez. A három férfit egyelőre lőszerrel és lőfegyverrel, robbanóanyaggal való visszaélés, valamint közokirat-hamisítás alapos gyanúja miatt vették őrizetbe, és kezdeményezték előzetes letartóztatásukat. Sem a BRFK, sem az ORFK vezetői nem voltak hajlandók arra a kérdésre egyértelmű választ adni, hogy milyen kapcsolatban állnak a múlt héten elfogott Stecurával.
Tinédzserlányok a szervezett bűnözés szolgálatában Svédországban, egyre több közülük bérgyilkos
