Csepp a tengerben

Egy kézlegyintéssel is elintézhetnénk azt a negyvenmillió forintos kárt, amelyet az oktatási tárca korábbi vezetése hagyott utódaira egy, a napokban megszületett bírósági ítélet nyomán. A Horn–Kuncze-kormány gyászos öröksége ugyanis százmilliárdokban mérhető, az említett ügy nem a nagyságrendjével, hanem a gusztustalanságával tűnik ki a szocialista–liberális szakértői kormányzás skandalumai közül. Magyar Bálint exminiszter ugyanis párttársa, Kuncze Gábor akkori belügyminiszter rokonát segítette a bíróság által hibásnak minősített döntésével.
Közös kormányzásuk botrányai ellenére az MSZP és az SZDSZ politikusai rendszeresen felróják a mostani kabinetnek, hogy helytelen célokra költi el a közpénzeket. Újabban azt sem mulasztják el megjegyezni, hogy várható hatalomra kerülésük esetén az utolsó fillérig elszámoltatják a polgári koalíciót.
Az elszámoltatás amúgy nem rossz ötlet. Kezdjék talán a Postabank konszolidációjával. Erre az előző kormány miatt 165 milliárdnyi közpénzt kellett fordítani a mostaniaknak. A jegybank „leánykája”, a bécsi CW Bank eddig 80-100 milliárddal rövidítette meg az adófizetőket. A Budapest Bank „csak” hárommilliárdba került az előző kormányzat állami jótállást beépítő igen előnyös szerződései miatt. De az energiaszolgáltatók privatizációjának Suchman-féle szerződéseibe foglalt nyolcszázalékos garantált haszon biztosítását sem szabad majd elfelejteniük a számonkérésnél. Ők fátylat borítanának a Dunaferr Rt.-nél ügyes technikával összehozott rutintrükkjeikre is. Vajon miként kerülhette el sasszemüket, hogy kormányzásuk idején a vagyonkezelőként működő dunaújvárosi társaságra valakik ráültették az Acél XXI. Kft.-t, amelynek az alaptevékenysége véletlenül ugyancsak a vagyonkezelés volt? A Dunaferr Rt. garantáltan véletlenül rendszeresen veszteséget produkált, az acélosok pedig óriási nyereséget. Az akkori ÁPV Rt.-nek már csak állami pénzből finanszírozni kellett a veszteséget, a sikeres működésért (valakiket) keményen megdolgozó huszonegyek pedig megkapták megérdemelt anyagi juttatásaikat. A közel tízezernyi közpénzt is termelő dolgozóból 21-en.
Az említett ügyekhez képest valóban eltörpül az akkori Művelődési és Közoktatási Minisztérium Fodor Gábor nevű vezetője alatt kiírt közbeszerzési pályázat, amelynek során az Oktat Kft. nem létező cégnévbe burkolt két úriember vezetésével 300 millió forintot nyúltak le. Az urakat az Interpolnak kellett összefogdosnia, de egy ideje már szabadlábon védekezhetnek, mert szabadon engedték őket, állítólag attól tartva, hogy kevesebb évnyi büntetést kapnak, mint amennyit már előzetesben letöltöttek. A tegnapelőtti esetet is lajstromba kellene venniük az elszámoltatásra vágyóknak. Az oktatási tárcának közpénzekből kell kifizetni 40 millió forintot egy tankönyvkiadónak, hiszen a minisztérium jogutódja a Magyar Bálint által irányított intézménynek.
Ha venné valaki a fáradtságot és csak az előzőekben felsorolt közpénzeket adná össze, könnyen ki lehetne számítani, hány nyugdíjas, tanár, ápolónő, diák, köztisztviselő vagy munkás kaphatna belőle. Vagy az oktatási tárcánál maradva talán olcsóbb tankönyvre, színes ceruzára vagy iskolatejre is jutna belőle. Mielőtt az ellenzék demagógnak nevezné érvelésemet, azt ajánlom, gondolkodjon el azon is: milyen jelzővel illetné az elszámoltatásra vonatkozó saját javaslatát?