Magyarországon mintegy negyedével csökkent az egy főre jutó tojásfogyasztás. Míg 1990-ben 390, addig tavaly – és várhatóan az idén is – csupán 280 darabot fogyasztottunk és fogyasztunk e táplálékból – ismertette Szekeres Imre Zoltán, az agrártárca szakfőtanácsosa tegnap, a tojás világnapja alkalmából rendezett tájékoztatón.
A tojástermelők árbevétele ebben az évben eléri a 25 milliárd forintot, ami 15 százalékát adja a baromfiágazat éves árbevételének, amely a múlt évben 160 milliárd forint körül mozgott. Ez folyó áron számolva a mezőgazdaság bruttó termelési értékének 13,5 százalékát tette ki 2000-ben – mondta a szakember. Hozzátette: tavaly a mezőgazdaság bruttó termelési értéke 1,160 milliárd forint volt, amiből 43,6 százalékot, azaz mintegy 500 milliárd forintot adott az állattenyésztés. Ebből a baromfiágazat 31 százalékkal részesedett. A múlt évben a tojástermelés Magyarországon 3,1 milliárd darabot tett ki, ami 200 millió darabos csökkenés volt az előző évhez képest.
A baromfiágazat helyzetéről Földi Péter, a Baromfi Teméktanács munkatársa lapunknak elmondta, hogy a hazai termelők jól használták ki a nyugat-európai BSE és száj- és körmfájás okozta piaci réseket, baromfihússal töltve be a marhahús helyét. Az exportot segítette az unióval kötött négy nullás megállapodás is, amelynek értelmében július elsejétől 10 százalékkal több, azaz 112 ezer tonna baromfihúst szállíthatunk az EU-ba. A megállapodás értelmében e mennyiség évente 10 százalékkal nő, a fordulópont a második fél év kezdete.
A belső piac növekedett, elsősorban az egyre népszerűbb panírozott termékeknek köszönhetően, melyekből 1995-ben 11 ezer, ez évben pedig 67 ezer tonnát gyártanak. Emelkedik az egy főre jutó baromfihús fogyasztása: idén eléri a 31 kilogrammot, amellyel megelőzi a sertéshúsfogyasztást.
Emelkedő termelői árak. A mezőgazdasági termelői árak augusztusban 8,4, az első nyolc hónapban 12,8 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. Ugyanebben az időszakban a növénytermesztési és kertészeti termékek termelői árszintje 5,6, az élő állatoké és állati termékeké 23,7 százalékkal nőtt, a kukorica felvásárlási ára is az átlagosnál nagyobb mértékben emelkedett, a búzáé azonban 12 százalékkal csökkent. A vágósertés termelői ára 51, a vágóbaromfié 23 százalékkal nőtt – áll a KSH legfrissebb közleményében. (MTI)
Trump és Putyin hamarosan újra találkozik?
