Dosztum lőszert kér az ostromhoz

Három éve a tálib haderő súlyos utcai harcokban, komoly véráldozat árán vette be az üzbég határ közelében lévő Mazari-Sarifot. Néhány napos ostrom után úgy tűnik, a visszavétel sem lesz könnyebb. Ezt erősítette meg a Moszkovszkije Novosztyinak adott interjújában az egyre inkább az Északi Szövetség kulcsfigurájává váló Abdulrasid Dosztum. A tábornok elsősorban lőszert kért csapatainak a Kalasnyikovokhoz, mert mint mondta, ebből van most a legkevesebb.

Nem tudta megmondani az üzbég nemzetiségű tábornok, hogy mennyi idő kell a stratégiailag fontos város bevételéhez, amely később a szövetségesek egyik légi támaszpontja is lehetne. Dosztum szerint ma még az elsődleges feladat a város körüli települések ellenőrzése Szamangan járásban, hiszen csak így lehet elvágni a Mazari-Sarifot tíz tankkal, tucatnyi páncélozott járművel és nehézfegyverekkel védő tálibok utánpótlását. Az északiak a város feletti fennsíkot birtokolják, de mozogni nem tudnak, mert nem ellenőrzik a fő ellátási útvonalakat. A tálibok újabb erőket csoportosítanak át ide, és ez a mozgás lehetővé teszi, hogy a szövetségi gépek lecsapjanak rájuk. Dosztumnak 15-18 ezer embere van, de mint mondta, nincs elég lőszerük. Afganisztán hivatalosan elismert elnöke, Burhanuddin Rabbani egyébként a napokban írt alá Dusanbéban egy szerződést Moszkvával, amelynek értelmében az Északi Szövetség további 40 millió dollár értékű haditechnikát – a Moszkovszkije Novosztyi értesülései szerint 40 harckocsit, 8 Mi–8-as helikoptert, 72 BMP és BTR páncélozott harci járművet, valamint lőfegyvereket – kap a közeljövőben. Gondot okoz azonban ezek rendeltetési helyükre való eljuttatása. A Pjandzs folyón feállított pontonhidakon az alacsony vízállás miatt nehézfegyverzet nem mehet át, így a szovjet intervenció idején használatos üzbegisztáni Termeznél lévő híd jöhet számításba, a túloldalon lévő területek azonban még a tálibok kezén vannak. Dosztum nem tudta pontosan megmondani, mennyi időt vesz igénybe a határ menti körzet megtisztítása.
Egyes orosz katonai szakértők ezzel kapcsolatban kétségeiket hangoztatják az északiak erejét illetően. Az Északi Szövetséget jól ismerő Pavel Felgengauer például igencsak gyengén szervezettnek tartja ezeket az egységeket, amelyeknél nagyon is elkelnek az orosz és amerikai tanácsadók. Ők sem segíthetnek azonban a hagyományos morális helyzeten, így a siker kulcsa a szakértő szerint a katonai technikai erőfölény biztosítása. Jellemzőnek tartja Felgengauer, hogy Kabul közelében például vagy ötven északi tábornok „sertepertél” magáncsapataival. Ezekre általában jellemző, véli, hogy kerülik a komoly harcot. Egyrészt azért, mert ezek az egységek alapvetően a rokonokra, barátokra épülnek, s nem áldoznák fel őket, másrészt a harctéri parancsnokok presztízsét elsősorban csapataik létszáma adja. A katonai szakértő szerint ilyen parancsnokból tömegével van még az ország más részein is. Ezzel a mentalitással küszködnek a tálibok is, csakhogy ott a centralizált parancsnokság a kemény büntetésekkel jobban fegyelmezi a katonákat, a vallási fanatikusok pedig enélkül is halálig küzdenek. Hozzájuk jönnek a szintén elszánt külföldi arab zsoldosok, akik közül tízezer fő áll készen Kabul védelmére. Az északi oldalon az általánosan elterjedt vélemények szerint a meggyilkolt Ahmad sah Maszud volt az, aki kezelni tudta tábornokait. Ezt emeli ki, elismerően nyilatkozva a Kommerszantnak az egykori parancsnokról az Afganisztánt megjárt legendás tábornok, Borisz Gromov is. Mint mondja, először egymás ellenfelei voltak, majd jóval később szövetségesek, de ez a bölcs ember azzal tűnt ki társai közül, hogy nemcsak a saját nemzetiségbelieket, a tádzsikokat is egyesíteni tudta maga körül.