Egy felmérés tanulságai

A Szonda Ipsos közvélemény-kutató intézet és a jobboldali pártok közötti nézeteltérésekre adott okot, hogy az intézet által szeptember végén közreadott felmérés nem tartalmazta a Fidesz és az MDF közös listájának támogatottságát. Az ügy önmagában nem érdemelne különösebb figyelmet, ha minden érintett úgy gondolná, a következő felmérés már politikailag korrekt módon, a közös lista szerepeltetésével készül majd. Normális esetben a Szonda Ipsos szakmai presztízse akkor rendülne meg, ha továbbra is csökönyösen ragaszkodna ahhoz, hogy külön kérdezzen rá a Fidesz és az MDF támogatottságára. Az viszont, ahogyan a közvélemény-kutató intézet kezelte a problémát, rontotta szakmai hitelét, és politikai következtetések levonására ösztönözte magát a közvéleményt.
Az MDF kifogásolta, hogy a két párt támogatottságát külön mérték, amire a Szonda Ipsos válasza az volt, hogy a – saját bevallásuk szerint szeptember 2-án elkezdett – felmérés során nem lehettek tekintettel a Fidesz és az MDF közötti megállapodásra, mert az utóbb köttetett. Az MDF viszont azt mondja, egyébként helyesen, hogy a választási megállapodás, amire a közvélemény-kutatónak tekintettel kellett volna lennie, már augusztus 31-én, a késő esti órákban megszületett. Normális esetben azt mondhatnánk, hogy a cég egy önmagában egyébként nem tragikus hibát követett el, és az ügy végére pontot lehetne tenni, ha hibáját elismeri. A valóságnak ellentmondó, átlátszó és szakmailag érthetetlen magyarázkodás azonban az ismert és a komolyabbak között számon tartott, éppen ezért közvéleményt befolyásoló szerepet játszó cég tekintélyét csorbította.
Mivel egyébként szakmai öngyilkosság lenne továbbra sem szerepeltetni a közös listát az adatfelvétel során, az MDF és a Szonda közötti konfliktus ilyetén történő kezelése óhatatlanul is gerjeszti a gyanút, hogy Levendel Ádám cége kicsinyes és szűk látókörre valló pártpolitikai elvárásoknak kívánt eleget tenni. Augusztus közepén magam is személyesen tapasztaltam, hogy a sajtó egy részében mekkora izgalmat keltett az, hogy egyes közvélemény-kutatók felmérése szerint megfordult a „trend”, mert az MSZP tetemesen növelte előnyét a Fidesszel szemben. A politológus tudományos magyarázata iránt érdeklődő (valójában elvárt magyarázatot igénylő) újságírónak ilyenkor két dolgot nem akaródzik figyelembe venni: ha más közvélemény-kutatók éppen más eredményt hoznak ki, akkor csínján kell bánni az adatokkal és következtetésekkel egyaránt; nem mindegy, hogy az eltérő eredményre vezető felmérések milyen időszakban készültek és mik voltak a felmérés során a meghatározó események; az sem mindegy, hogy a teljes lakosság, a felnőtt népesség vagy éppen a választani tudó biztos szavazók beállítódását tükrözik a konkrét adatok; trendről igazából akkor beszélhetünk, ha több (következő) felmérés is hasonló eredményt mutat. Ilyen alapon én itt és most bizony azt is mondhatom, hogy meglehet, a Szondának van „igaza”: az MSZP két százalékkal vezet a Fidesz előtt. De lehet, hogy éppen ellenkezőleg, a Gallup és a Medián által regisztrált eredmények a mérvadók: a Fidesz–MDF közös listának már most tekintélyes előnye van a szocialistákkal szemben. A nagy kérdés úgyis az, hogy a továbbiakban milyen eredménnyel rukkolnak elő a közvélemény-kutatók. Amikor hozzávetőlegesen egy kicsit is hosszabb idő elteltével sem fedik le egymást a különböző felmérések eredményei, avagy időközönként megismétlődnek a kirívó eltérések, az egyes cégek szakmai presztízse, megbízhatósága forog kockán. Ilyen összefüggések miatt egyáltalán nem mindegy, hogy a Szonda Ipsos az adatfelvételnél és az eredmények értékelésekor (a magyarázkodás során) milyen módszereket alkalmaz. Azért sem mindegy, mert ha a többé-kevésbé megkérdőjelezhető módszerek politikai konfliktusokhoz vezetnek – pártpolitikai érdekeket érintve –, akkor az ellentétes eredményeket kimutató közvélemény-kutatók (jelen eseteben a Gallup és a Medián) hitele is kikezdhető. Egyszerűen azért, mert lehetnek olyanok, akik abban érdekeltek: a közvéleménynek éppen a közvélemény-kutatási eredmények alapján legyen az a meggyőződése, hogy a szocialisták megelőzik a Fideszt, s a Fidesz előnyét kimutató közvélemény-kutatókban nem lehet megbízni. A közvélemény (állampolgárok) közvélemény-kutatások általi befolyásolásához egyébként is hozzátartozik az, hogy egy adott időpontban az egyes állampolgár pártokhoz való viszonyulására hatással lehet a közvélemény-kutatók korábbi időszakban készült felmérései alapján közölt eredmény és az, miként tolmácsolják ezeket a politikai szereplők (pártok, politikusok, sajtó). Ezért tartom tanulságosnak és intő figyelmeztetésnek az idén januárban történteket.
Az év elején elsőként a Századvég–Tárki mutatta ki, hogy a Fidesz visszavette a vezetést az MSZP-től. A szocialisták és a velük rokonszenvezők körében nem csak óvatossággal vagy szkeptikusan fogadták a hírt – ami mindaddig érthető lett volna, amíg a többi közvélemény-kutató eredményei nem igazolják a Századvég–Tárkit –, hanem nyíltan vagy burkoltan a közvélemény-kutató által elkövetett és Stumpf István által inspirált politikai manipulációt sugalltak. Magyarán kemény napi és pártpolitikai tétje van Magyarországon annak, hogy az egyes cégek milyen eredményekkel rukkolnak elő. Ezért létkérdés minden egyes közvélemény-kutatónak, hogy ne kétes módszerekkel dolgozzon. A Szonda hozzáállása azért is érthetetlen, mert az 1998-as választást megelőző előrejelzéseknek éppen az volt a nagy tanulsága utólag, amiből okulni lehetett volna, hogy a választás győzteséről és a MIÉP parlamentbe kerüléséről készített prognózisukat (az MSZP fölényesen nyer, még az újságok exit-poll különkiadásaiban is ezt sulykolták! – meg hogy MIÉP nem jut be) nemcsak nem igazolta az élet, hanem ez a prognózis hosszú időn keresztül, szalagcímekkel megfelelően ellátva szerves elemét képezte a közvélemény akkori kormánypártok általi megdolgozásának is. (A MIÉP-et illetően a Szonda Ipsoshoz képest tényleg amatőr módszerekkel dolgozó Demokrata felmérése is korrektebbnek bizonyult.) A Szondára nézve kifejezetten károsnak mondható az is, ami szakmai és politikai racionalitással egyaránt nehezen fogható fel, hogy a cég vezetője nyilvánosan is „betagolódott” Horn Gyula szűkebb politikai környezetébe.
A Szonda Ipsos és az MDF közötti konfliktusnak az a tanulsága, hogy ha a továbbiakban ez az intézet is a közös listát fogja szerepeltetni, ami ráadásul a közös listának a szocialistákkal szembeni előnyét mutatná ki, a lista politikai értéke kikezdhető lesz. Nem véletlen, hogy igazából az MDF vette zokon az eljárást. Nyilván pontos szociológiai felmérésekkel mutatható ki az is, hogy a listának önmagában mekkora a vonzereje (értéke), de a feltételezés megkockáztatható: pusztán az, hogy két jobbközép párt együttműködik, a kettőjük közötti erőviszonyoktól függetlenül mozgósíthatja a bizonytalan, de inkább a jobbközéppel rokonszenvező, az összefogást preferáló szavazókat. Ez értelemszerűen sérti a baloldali ellenzék érdekeit és ambícióit, akik rendre – impotens – kísérletet tesznek a jobbközép megosztására.
Van még egy érdekes ellentmondás. Mint már utaltam rá, a Szonda Ipsos felmérésének lehet olyan hatása: a jobbközéppel rokonszenvező, de bizonytalan szavazóban tudatosul az, hogy közös lista nélkül az MDF nem éri el a parlamenti küszöböt, a Fidesz meg lemarad a szocialisták mögött. Megfelelő kommunkációs és manipulációs technikákkal azonban sugallni lehet azt, hogy valójában a két párt külön szerepeltetésével készült felmérések jobban tükrözik a tanulságot. Elgondolkodtató az, hogy az ellenzéki sajtóban hirtelenjében felkapottá lett az a magyarázat, amelyet először Lovas István és a Magyar ATV jobboldali sajtóklubja fogalmazott meg: a társadalom stabilitását, biztonságát fenyegető helyzetekben a szavazók szívesebben zárkóznak fel az éppen hatalmon lévők mögé. Ellenzéki körökben most egyértelműen azzal magyarázzák a Fidesz előretörését, hogy az Egyesült Államok elleni terrortámadás fordítja a vezető kormánypárt felé a szavazókat. Arról a feltevésről azonban hallgatnak, amit viszont a jobboldali sajtóklub törvényszerűségnek állít be, hogy a jobboldal „rendpártiságának” is megvan a maga vonzereje, vagyis az állampolgárok nem szívesen bízzák a baloldalra vagy a liberálisokra a stabil rend fenntartását.
Akár önmagában vesszük az előző állítást (a terrortámadás hatásáról), akár kiegészítjük azt (a rendteremtő jobboldal vonzerejével), ez a kizárólag külpolitikai, nemzetközi okokkal operáló magyarázat a Szonda Ipsos eljárásával készült közvélemény-kutatási adatokkal együtt alkalmas arra, hogy a jobbközéppel rokonszenvező, de bizonytalan szavazóknak a közös listába vetett bizalmát megrendítsék.

A szerző politológus