Egy férfi a Jász-Nagykun-Szolnok vármegyei Kenderesen a gyermeke védelmében összeveszett egy másik férfival, akiről úgy tudta, hogy pedofil. Mivel azt gyanította, hogy a 13 éves kislányát is megkörnyékezte, számonkérte – írta meg az Origo.

A 25 éves férfi bement a házába és egy szerszámnyéllel tért vissza, amellyel egyetlen ütéssel fejbe vágta a gyerek apját.
Az ütés következtében az áldozat koponyaboltozati törést szenvedett, és vérzéses agysérülése alakult ki. Jelenleg is életveszélyes állapotban van. Az esetről a férfi másik gyermeke is tudott, mivel a helyszínen volt, amikor az apját megtámadták. Ő segített neki elmenekülni.
Elfogták a pedofilgyanús férfit
A bejelentést követően a rendőrök elfogták a támadót, akit kihallgattak és őrizetbe vettek.
Súlyos testi sértés és kiskorú veszélyeztetésének megalapozott gyanúja miatt indítottak ellene eljárást.
Az ügyészség kezdeményezte a többszörösen visszaeső gyanúsított letartóztatását, mivel esetében fennáll a szökés veszélye, valamint az is, hogy újabb bűncselekményt követhet el, vagy befolyásolhatja a tanúkat.