Fele-fele arányban részesült támogatásban a nyugat- és a kelet-magyarországi régió a Széchenyi-terv pályázatain. A Dunától nyugatra fekvő országrész összesen 24,32, míg a keleti 24,81 milliárd forintos támogatást nyert. A főváros összesen 5,84 milliárd forint pályázati pénzt „szívott fel” az eddig megítélt mintegy 55 milliárdnyi összértékű keretből. Ez azt jelenti, hogy a GM minden negyedik hazai településen, összesen 838 helységben támogatott valamilyen beruházást a költségvetési forintokból feltöltött Széchenyi-alapból.
Az összegzést bemutató sajtótájékoztatón újságírói kérdésre Matolcsy György elmondta: az egyes pályázatok elbírálásánál az arra hivatott bizottságok soha nem vizsgálják, hogy egy-egy adott településnek milyen párt adja a vezetőit. A bíráló testületek csak és kizárólag szakmai szempontok szerint minősítik a pályázatokat támogatásra érdemesnek, vagy érdemtelennek.
Az önkormányzatok egyébként összesen 19 milliárd forintnyi támogatást kaptak eddig, döntő részben a lakásprogram révén. A bérlakásprogram külön fejezetként szerepel az összesítésben, ebből az derül ki, hogy az idén 24,2 milliárd forint támogatást ítélt meg ebben a körben a GM, amelyből 5448 bérlakás épül meg. (Kelet-Magyarországon 2653, a Dunántúlon pedig kétezer.) Matolcsy György tegnap azt mondta, hogy a Széchenyi-terv összes nyertes pályázójának egyharmada vállalkozás, amelyek harmincmilliárd forintos támogatással 227 milliárd forint összértékű beruházást valósítanak meg
A gazdasági miniszter hangsúlyozta, hogy a vállalkozásoknak megítélt harmincmilliárd forintos összeg háromnegyedét a mikro, a kis és a közepes társaságok nyerték. A nyertesek 89 százaléka magyar tulajdonú. A hazai cégek a támogatásoknak majdnem kétharmadát, 66 százalékát kapták meg.
A gazdasági miniszter a területi megoszlás alapján feltűnő vidék–főváros aránytalanságra kitérve azt mondta: Budapest gyenge aktivitása azzal magyarázható, hogy a fővárosban még nem kezdődtek el a nagy fürdőrekonstrukciók. Ez a helyzet jövőre várhatóan megváltozik, hiszen – a miniszter tudomása szerint – a budapesti fürdőigazgatóság 2002-re tervez nagyobb szabású fejlesztéseket, amelyhez támogatásra pályáznak majd a Széchenyi-terv keretében.
Bővülő pályázatok. Tegnap jelentette be a Széchenyi-terv Információs Társadalom- és Gazdaságfejlesztési Program két új pályázatát dr. Szemerei Péter, a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztosság információs társadalom főcsoportfőnöke az Internet Hungary 2001 konferencián. A pályázatok a hazai internet-tartalomszolgáltatás fejlesztését szolgálják: egyfelől a magyar nyelvű internetes tartalom bővítésével, másfelől az informatikai módszertanok meghonosításának és elterjesztésének támogatása révén. A célok megvalósítására összesen 750 millió forint áll rendelkezésre.
Súlyos Fradi-vereség a női labdarúgó Bajnokok Ligájában
