Levélben kezdeményezett tegnap megbeszélést Pokorni Zoltán Fidesz-elnöknél Kovács László, az MSZP elnöke a terrorizmussal szembeni fellépés, illetve védekezés kérdéseiről. Úgy vélte, ezek sorában az Egyesült Államoknak a NATO-hoz, s így Magyarországhoz is intézett nyolc kéréséről, az országot esetleg fenyegető veszélyek megítéléséről és azok elhárításáról, az MSZP erre vonatkozó parlamenti kezdeményezéseinek sorsáról, az ország biztonságának megőrzéséről lehetne véleményt cserélni. Kovács szerint érdemes lenne arról is tárgyalni: milyen erőfeszítéseket tehet a két legnagyobb párt, hogy a választási verseny ne veszélyeztesse az egységes fellépést a nemzet sorsát érintő kérdésekben. Leszögezte: Medgyessy Péter, a párt miniszterelnök-jelöltje fenntartja Orbán Viktorhoz intézett tárgyalási ajánlatát.
Nagy Sándor frakcióvezető elmondta, hétfőn a Fidesz-képviselőcsoport vezetőjénél, Szájer Józsefnél kezdeményez találkozót. Ennek célja, hogy tájékozódjon arról: a Fidesz osztja-e „a miniszterelnök úr korábban kifejezett egyetértését az MSZP népszavazási kezdeményezésében foglalt javaslatokkal”, számíthatnak-e arra, hogy a Fidesz támogatja az azzal hasonló tartalmú, tegnap a parlamentnek benyújtott indítványaikat.
A Fidesz elnöke – vidéki elfoglaltsága miatt – nem olvasta tegnap Kovács László levelét, várhatóan ma tanulmányozza át, és tartalmának ismeretében ad választ. Szájer József üdvözli a szocialisták kezdeményezését. – Örülök, hogy Kovács László engedi: Nagy Sándor az országot érintő kérdésekben felvegye a kapcsolatot a legnagyobb kormányzó párttal – reagált Szájer. Hozzátette: februárban éppen a szocialisták elnöke akadályozta meg az érdemi tárgyalást a két párt között. A Fidesz frakcióvezetője megjegyezte azt is: reméli nemcsak a népszavazási kezdeményezésről, hanem más, az országot érintő kérdésekről is szó esik a megbeszélésen.
Horn: Elkezdődött a kampány – A választási kampány elkezdődött; a kormányzó pártok akarták így, ezért az MSZP is megkezdte kampányát. A párt győzni akar, és győz is a 2002-es országgyűlési választásokon – jelentette ki tegnap Horn Gyula volt miniszterelnök Borsod-Abaúj-Zemplén megyei látogatása alkalmából tartott sajtótájékoztatóján. (MTI)
Ne forgassuk fel az adórendszert!
