A pesti oldal egyetlen barokk kastélyát a XVII. században építtette a Podmaniczky és a Vigyázó család. A csodálatos épület átvészelte a történelem viharait, sőt még az elmúlt rendszert is, de – furcsa mód – idáig úgy tűnt, a rendszerváltás inkább a pusztulást hozta el az épület számára, mintsem a megújulást. A kastély először a helyi önkormányzat tulajdonába került, majd hosszú ideig kihasználatlanul állt, és állaga ezalatt folyamatosan romlott. A hasznosításhoz ugyanis felújításra lett volna szükség, amihez viszont nem rendelkeztek a megfelelő anyagi háttérrel, a mintegy 1-1,5 milliárd forintnyi tőkével. Ez végül már azt eredményezte, hogy az Országos Műemlékvédelmi Hivatal több ízben is kénytelen volt felszólítani az önkormányzatot a sürgős felújítás beütemezésére. Ezért több pályázatot is kiírtak az egykor patinás épület hasznosítására, jó darabig úgy tűnt, sikertelenül. Mint köztudott, 1999 nyarán már találtak egy biztosnak tűnő vevőt, a KÉSZ Kft.-t, de a cég anyagi gondjai miatt végül visszalépett az üzlettől. Közben a műemlék állaga olyannyira leromlott, hogy már szinte azonnali beavatkozásra lett volna szükség. Ekkor a polgármester részletes dokumentációval személyesen kereste meg és próbálta megnyerni a helyi vállalkozókat és az egyéb lehetséges befektetőket. Ez aztán nem várt gyors sikert hozott, hiszen újabb három pályázat érkezett a felhívásra, amelyek közül kiválasztották a két esélyes jelöltet.
Ahogy Devánszkiné dr. Molnár Katalin polgármester elmondta, a két pályázó esélyei azonosak voltak, végül az segítette döntésüket, hogy az egyik – részben izraeli tulajdonú – cég 60 milliót ígért a kastélyért cserébe, viszont a másik – 36 milliót ajánló – csoport kizárólag kerületi tagokkal rendelkezett, akiknek, mint kifejtették, legfontosabb céljuk a műemlék sorsának végső rendezése volt. Az is kiderült, hogy kizárólag helyi alvállalkozókat kívánnak bevonni a munkálatokba. Így az Adonyi Kft. nyert, és vállalta el, hogy három év alatt felújítja az épületet. Rendbetétele után a műemlék épület ötcsillagos apartmanoknak, kávéháznak, oktatási központnak és különféle rendezvényeknek ad majd otthont. Adonyi József, a cég ügyvezetője elmondta, a szerződés szerint a következő egy évben 100 millió forintot költenek majd a munkálatokra. Az első körben az engedélyeztetési és kivitelezési tervek elkészítése mellett a tetőszerkezetet is felújítják.
Charlie Kirk halála: az FBI közzétette az első részleteket a gyanúsítottról, miután megtalálták a fegyvert
