Ellenőrzés a pszichiátriákon

Nem igazolódtak be Hans Weiss osztrák oknyomozó újságírónak a magyarországon folyó illegális pszichiátriai gyógyszerkísérletekről szóló állításai. Lezárult a Nyírő Gyula kórház és a Semmelweis Egyetem pszichiátriai osztályainak vizsgálata, de az eredmény nem támasztotta alá a leírtakat – nyilatkozta lapunknak Mikola István egészségügyi miniszter. A napokban az ország minden pszichiátriájára kiterjedő vizsgálatot indítottak.

Munkatársunktól
2001. 10. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Az illegális gyógyszerkísérletek ügyében az Egészségügyi Minisztérium vizsgálatot indított, s az ÁNTSZ, az Egészségügyi Tudományos Tanács és az Országos Gyógyszerészeti Intézet (OGYI) munkatársai végeztek adatgyűjtést a két kórházban. Mikola István szerint Magyarországon a gyógyszerek kipróbálásával kapcsolatos eljárásrend európai módon szabályozott. Hangsúlyozta, hogy a befejezett vizsgálatok valóban azt igazolták, hogy a beteg teljes biztonságban van, s nem igazolódtak be az osztrák szerző állításai. Ugyanakkor hozzátette, hogy apróbb szabálytalanságokkal találkoztak az ellenőrzések során, ugyanis bizonyos esetekben a gyógyszerész és a kórházigazgató adminisztratív okok miatt nem tudta, hogy milyen mennyiségű gyógyszer került be az adott intézetbe.
A könyvben megjelölt két intézmény pszichiátriai osztályain a tisztigyógyszerészekből és szakorvosokból álló csoportok azt vizsgálták, hogy az OGYI engedélyével történnek-e a gyógyszerkísérletek – tudtuk meg Balázsné Molnár Borbála országos tiszti főgyógyszerésztől. A vizsgálat során megállapították azt is, hogy a cselekvőképtelen vagy cselekvésében korlátozott személyek esetében a gondnokok jóváhagyásával, a nemzetközi és a hazai jogszabályok betartása mellett történtek gyógyszertesztek – tette hozzá a szakember. Magyarországon rendszeresek az elsődleges nemzetközi eredmények ismeretében folyó Humán II. és Humán III., illetve a törzskönyvezést követő Humán IV. fázisú kísérletek. A tisztázó jellegű célvizsgálat mellett napokkal ezelőtt minden hazai kórház pszichiátriai osztályára kiterjedő vizsgálatot indított az országos tiszti főgyógy-szerész. A hagyományos kórházi ellenőrzések során a tisztigyógy-szerészek az intézeti gyógyszertárak dokumentációs rendjét veszik górcső alá, de ezúttal a pszichiátri-ákon, ideg- és elmeosztályokon folyó klinikai vizsgálatok dokumentáltságát is részletesen megnézik.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.