A szabad demokraták szerint az idei többletbevételeket adócsökkentésre, illetve a termelő és infrastrukturális beruházások növelésére kellene fordítani. Kuncze Gábor úgy látja, a kormánynak fel kell hagynia a „presztízsberuházásokkal”, és a 2002-es költségvetést ebből a szempontból át kell vizsgálni.
Az USA elleni terrortámadást követő recesszió az SZDSZ elnöke szerint nem lesz tartós, ezért szükségtelennek ítél minden olyan intézkedést, amely tovább ronthatja a gazdasági egyensúlyt. A kormány tervezett intézkedéseivel kapcsolatban Kuncze Gábor azt mondta: kapkodásra nincs szükség, higgadtan át kell gondolni a teendőket, és nem a jövőt terhelő, hanem a jelen gazdaságot erősítő döntéseket kell hozni. Arra a kérdésre, hogy támogatják-e az MSZP adóreform-tervezetét, úgy válaszolt: az SZDSZ komplett rendszert dolgozott ki, amelynek keretében négy év alatt egykulcsossá válhat és 20 százalékra csökkenhet a jövedelemadó. Hozzátette: támogatnak minden kezdeményezést, amely hasonló irányú.
*
Szent-Iványi István és Nagy Sándor, az MSZP frakcióvezetője tegnap levélben válaszolt a Fidesz és az MDF frakcióvezetőjének múlt heti, írásban közölt kérdésére. Szájer József és Balsai István arról érdeklődött, hogy az SZDSZ érvényben lévőnek tekinti-e az 1998-ban mind a hat parlamenti párt által elfogadott egyezséget. Ennek lényege, hogy az országgyűlési tisztségekre – például az elnöki, alelnöki, jegyzői posztra – a frakciók megszavazzák egymás jelöltjeit. Mint ismert, Bánk Attilát, az FKGP delegáltját a múlt keddi ülésen nem sikerült megválasztani a parlament alelnöki tisztségébe, mivel az MSZP, az SZDSZ és a MIÉP – előre bejelentve – nem vett részt a szavazáson, így néhány koalíciós képviselő hiányzása mellett nem volt határozatképes az Országgyűlés. Szent-Iványi István úgy fogalmazott: meglepő, hogy a kormánypártok a megállapodások és a szokásjog betartására hivatkoznak, miközben az elmúlt három évben áttértek a háromhetes ülésezésre, illetve megakadályozták az ellenzéki kezdeményezésű vizsgálóbizottságok felállítását. Az SZDSZ frakcióvezetője szerint az FKGP-ben átláthatatlan a helyzet, ezért még közvetve sem kívánnak felelősséget vállalni az ottani döntésekért.
Az MSZP frakcióvezetője válaszában kifejtette: pártja a jövőben is abban érdekelt, hogy a magyar törvényhozás az alkotmány és a jogszabályok előírásának megfelelően maradéktalanul betöltse rendeltetését. – Ehhez azonban nem a szocialisták, hanem a koalíciós frakciók felfogásában és stílusában van szükség gyökeres változtatásra – tette hozzá Nagy Sándor.
Szürreális eredmény Dárdaiék meccsén, a teljes stadion elcsendesedett
