Felajánlások a csapáshoz

Spanyolország szárazföldi erők bevetésében is hajlandó részt venni az afganisztáni akcióban, amennyiben a NATO ezt kérelmezi – adta hírül a La Razón. Hírek szerint a 3500 fős alakulatnak az üzbég határ védelme lenne a NATO által kijelölt feladata.

Hírösszefoglaló
2001. 10. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Franciaország ugyanakkor megnyitja kikötőit az amerikai hadiflotta előtt, az Egyesült Államoknak felajánlott haditengerészeti együttműködés keretében – jelentette be Jacques Chirac elnök. Megerősítette, hogy a francia kormány felhatalmazást adott amerikai katonai gépek átrepülésére az ország területe felett, és utasította a francia haditengerészetet az amerikai flottával való együttműködésre. A cseh kormány eközben bejelentette, hogy egyetért azzal a kívánságlistával, amellyel az Egyesült Államok fordult NATO-beli szövetségeseihez a tervezett terroristaellenes csapással összefüggésben. A miniszterelnök leszögezte: Amerika egyebek között azt kérte Prágától, hogy egyezzen bele a Boszniában állomásozó cseh SFOR- egység mandátumának meghoszszabbításába. A védelmi miniszter hangsúlyozta, hogy az elit cseh egységek – ha az USA kéri – néhány órán belül készek a bevetésre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.