Fókuszban a státustörvény

A státustörvény végrehajtásának kérdései állnak a Magyar Állandó Értekezlet (Máért) tegnap kezdődött negyedik ülésének középpontjában. Orbán Viktor miniszterelnök arról beszélt, hogy a magyar külpolitika elérte célját, mert európai üggyé vált a magyar kisebbségek sorsa. A tanácskozás résztvevői áttekintik az anyaországi támogatáspolitikát is.

Pataky István
2001. 10. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Inkább egy közös alkotást szeretnénk, és nem egy magyar győzelmet – hangoztatta Orbán Viktor miniszterelnök a Máért délelőtti ülésszaka utáni sajtótájékoztatón a státustörvényre, illetve a velencei bizottság magyar szempontból kedvező jelentésére utalva. A kormányfő fontosnak tartotta kiemelni, hogy Budapest a továbbiakban is folytatni kívánja megbeszéléseit a jogszabály végrehajtásával kapcsolatban a szomszédos államok képviselőivel, amennyiben azok ezt igénylik.
A magyar–magyar csúcstalálkozón jelen vannak a magyarországi parlamenti pártok képviselői, valamint a határon túli magyar szervezetek vezetői is. Képviseleti joggal vesz részt a tanácskozáson Léh Tibor, a Magyarok Világszövetsége nyugati régiójának elnöke. A tegnapi ülésszak Németh Zsolt külügyi államtitkár megnyitóbeszédével kezdődött, előadást tartott Orbán Viktor mellett Martonyi János külügyminiszter. A határon túli szervezetek jelenlévő képviselői ezután ismertették elképzeléseiket a státustörvény végrehajtását érintő kérdésekről.
A kormányfő úgy vélte: amikor a kisebbségben élő magyarokról esik szó, akkor az nemcsak magyar, de általános európai ügy is, és ezáltal a magyar külpolitika elérte egyik kitűzött célját.
Tudomásul veszi a velencei bizottság, hogy az anyaállamok is szerepet játszanak kisebbségeik védelmében, megőrzésében, az őket összekötő nyelvi és kulturális kötelékek szorosan tartásának céljával. Európa az egymásba fonódó nyelvi és kulturális hagyományok sokféleségén alapuló kulturális egységként fejlődött, amely gazdagságot jelent és e gazdagság elfogadása az európai béke és stabilitás erőfeltétele – áll a velencei bizottság jelentésében. Orbán Viktor szerint a jelentés tartalma, üzenete gyakorlatilag megegyezik a kormány azon felfogásával, hogy a kisebbségek támogatása az európai stabilitást erősíti.
A kormányfő előadásában arra kérte a Máért résztvevőit, hogy saját döntéseik meghozatalakor bátran számoljanak azzal, hogy Magyarország hosszabb távon is egyre erősödő állam lesz, s támogatni fogja a határon túliakat. Tartósnak ígérkezik a gazdasági növekedés és fokozódik Magyarország nemzetközi versenyképessége – mondta Orbán Viktor, hozzátéve: sikeresek az Európai Unióhoz való csatlakozási tárgyalások, a közeljövőben nyilvánosságra kerülő brüsszeli országjelentés elismerően szól majd hazánk teljesítményeiről. A miniszterelnök kiemelte az elmúlt időszak sikereit, elismerően szólva az Erdélyi Magyar Tudományegyetem létrehozásáról, az Esztergomot Párkánnyal összekötő új híd felépítéséről, a horvátországi templomok és közösségi házak újjáépítéséről, a szabadkai magyar konzulátus megnyitásáról. Előadásában Orbán Viktor megköszönte a parlamenti pártok támogatását a státustörvény elfogadásában. Mint mondta: kimutatások vannak arra vonatkozólag, hogy nemcsak az Országgyűlés, de a magyarországi közvélemény több mint hetven százaléka egyetért a státustörvénnyel, a határon túliak támogatásával. – Remélem, előbb-utóbb az anyaországiak úgy tekintenek a szomszédos országokban élő magyarokra, mint a magyar gazdaság, s az egész Kárpát-medencei magyar közösség nagy erőtartalékára, a támogatást pedig hosszú távon jövedelmező befektetésnek tekintik – hangsúlyozta a miniszterelnök.
Újságírói kérdésre válaszolva Orbán Viktor megerősítette, hogy a román kormányfőnek érvényes meghívása van Magyarországra, ő maga pedig szívesen találkozna ismét Adrian Nastaséval.
– A velencei bizottság döntése után elmondhatjuk, hogy a rangos európai fórum elfogadta a szomszédos országokban élő magyarokról szóló, törvényben lefektetett jogelveket, a törvény filozófiáját és gyakorlati megoldásait is – nyomatékosította Németh Zsolt külügyi államtitkár a Máért ülését megnyitó beszédében. Kiemelte, a magyarországi politikai pártok képviselőinek és a határon túli politikusoknak egyaránt el kell számolniuk a törvény megvalósításával, meg kell alkotni a végrehajtási utasításokat.

Máért-vélemények. Tőkés László, az RMDSZ tiszteletbeli elnöke köszönetet mondott a magyar kormánynak, az Országgyűlésnek és a magyarországi pártoknak, amiért a határon túliakat a „nemzet polgáraivá fogadták”. Kasza József, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Vajdaságban megalakult Ideiglenes Magyar Nemzeti Tanácsról szólva azt mondta, azon kell munkálkodniuk, hogy Jugoszláviában ne érje támadás a státustörvényt. Csapody Miklós (MDF) szerint bebizonyosodott, hogy a státustörvény eurokonform törvény, hiszen a velencei bizottság ajánlása pozitív visszaigazolás. Kovács László MSZP-elnök kiemelte: a legfontosabbnak a velencei bizottság ajánlásainak pontos értelmezését, a határon túli magyar pártok álláspontjának szem előtt tartását, a szomszédos országok kormányaival történő érdemi véleménycserét tartják. Fodor Gábor (SZDSZ) közölte: az általános hangulattal ellentétben komoly bajok vannak a státustörvénnyel kapcsolatban. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.