Földhöz ragadt a Swissair

Összes járatát felfüggesztette tegnap a svájci Swissair légitársaság arra az időre, amíg a bankokkal sürgős tárgyalásokat folytat a működését lehetővé tévő likviditás megszerzéséről.

Hírösszefoglaló
2001. 10. 02. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A cégtől kifizetetlen üzemanyagszámlák miatt a BP olajtársaság már a kerozint is megtagadta. A Swissair közleménye szerint a cég „intenzív tárgyalásokban áll a bankokkal” a járatok további üzemeltetésének biztosítása végett.
A társaság szóvivője tegnap azt mondta: nem felel meg a valóságnak, hogy a Swissair beszüntette működését. Elismerte, „néhány járattal problémák vannak”. A cég bejelentette, két repülőgépét Londonban tegnap lefoglalták, s „más országokban is több Swissair-gépet zároltak”.
Az amerikai terrortámadások előtt is már súlyos fizetési nehézségekkel küszködő céget a példátlan merényletsorozat utóhatásai gyakorlatilag a padlóra küldték, és a héten már nem tudott eleget tenni a 49,5 százalékos tulajdonában lévő belga Sabenával szembeni tőkejuttatási kötelezettségének sem. A svájci cégnek két főhitelezője, a UBS és a Credit Suisse bankcsoport a minap pénzügyi mentőövet dobott; 250 millió svájci frank készenléti hitelt adtak a Swissairnek, s 260 millió frankért megveszik a Crossair regionális leányvállat 70 százalékát. A Swissair tavaly 2,9 milliárd frank veszteséget termelt, adóssága a legutóbbi jelentések szerint 17 milliárd frank. A cég részvényeit a héten felfüggesztették a zürichi tőzsdén.
n
Budapest és Zürich között naponta öt járat közlekedik, ezeket közösen üzemelteti a Malév és a Swissair. Az öt repülőgépből hármat a Malév, kettőt a Swissair tart fenn. Mint azt Danks Emesétől, a Malév szóvivőjétől megtudtuk, a két Swissair-gép leállása esetén a Malév a kapacitásához mérten tud eleget tenni az utasforgalmi igényeknek, ha a svájci cég válsága sokáig elhúzódik, nagyobb gépeket állítanak forgalomba a két város között. Ez történt tegnap is, amikor Zürichben rekedt a Swissair budapesti, Budapesten pedig egy zürichi járata. A száz utast a Malév hozta haza.
***
A Swissair rövid története 1931. március 26.: A Balair és az Ad Astra Aero fúziójából létrejött a Swissair. 1947.: Elindította hosszú távú járatait. 1950.: A svájci légi közlekedési törvényben monopóliumot kap. 1990.: Tíz százalékra növeli részesedését az AUA osztrák légicégben. 1991.: Átveszi a Crossair légitársaság többségét. 1995.: Átveszi a Sabena légitársaság 49,5 százalékos részét. 1997.: A konszern felveszi a SAirGroup nevet, s terjeszkedésbe kezd. 1998.: A Swissair, a Sabena, az AUA, valamint francia, olasz, lengyel és portugál társaságok részvételével létrejön a Qualiflyer Group szövetség. 1998.: A légi közlekedési törvény 2008-tól megvonja a monopóliumot. 2001. január: A belga állam szanálási tervet indít a csőd fenyegette Sabena megmentésére. 2001. április 2.: A 70 év legrosszabb mérlege: 2,88 milliárd frank veszteség. 2001. április: Az SAirGroup Swissair Group lesz, egymilliárd frank hitelhez jut. 2001. június: A Swissair AOM/Air Liberté francia leánycége csődöt jelent. 2001. július 12.: Elkészül a szanálási terv. 2001. szeptember 28.: A cég tönk szélén áll, adóssága 15 milliárd frank. 2001. október 1.: Svájci nagybankok átveszik a Swissairt, beleolvad saját, Crossair nevű leányvállalatába. 2001. október 2.: A Swissair átmenetileg leállítja a repülést. (MTI)

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.