Az egészségügyben dolgozók munkahelyi pótlékának felemelésére irányuló intézkedéssel az áldozatos munkát végző ápolói kör tagjait kívánja segíteni a kormányzat. Az úgynevezett pótlékalap 19 080 forintra emelkedne, azaz fejenként csaknem tízezer forintos lenne a szakdolgozókat illető bérfejlesztés mértéke. Az idei év első hat hónapjának bérstatisztikái szerint az egészségügyi szakdolgozók átlag alapbére 47 236 forint, a mentőápolóké pedig 48 ezer forint volt. Ügyelettel, túlmunkával s egyéb pótlékokkal ez az öszszeg megközelítette a 75 ezer forintot.
Várhatóan dönt a kabinet a Széchenyi-terv pluszként elnevezett, 200 milliárd forint értékű gazdaságélénkítő csomagról is, amely egyebek mellett az infrastrukturális beruházások felgyorsítását és az otthonteremtési támogatás kibővítését tartalmazza. Nincs kizárva, hogy döntenek a földtörvény módosításáról, valamint a Nemzeti Földalap felállításáról is.
A Győr megmutatta a nagy riválisnak, ki az úr a háznál
