Hazugságvizsgálatot kért Suchman

Hunyor Erna
2001. 10. 26. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Nem jelent meg tegnap a Dunaferr-albizottság előtt Liszkai Péter, az ÁPV Rt. egykori jogtanácsosa, Mátrai Ferenc, az ÁPV Rt. jogi igazgatóságának volt vezetője pedig nem vette át az albizottság meghívólevelét.
Ezután Márton Attila – utalva arra, miszerint Suchman Tamás korábban úgy nyilatkozott, hogy bármikor hajlandó válaszolni a bizottság kérdéseire – megkérdezte az egykori privatizációs minisztert: jelen volt-e a vagyonkezelői szerződés aláírásakor?
Suchman elmondta: nem vett részt a szerződés hivatalos aláírásán, csupán az azt néhány nappal követő informális bejelentésen. A következő kérdésre: tud-e arról, hogy a vagyonkezelői szerződés megkötését néhány nappal visszadátumozták volna, azt a választ adta: nincs ilyen információja.
Mint ismeretes, az albizottság legutóbbi ülésén meghallgatta Simóka Kálmánnét, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság akkori vezérigazgatóját, aki elmondta: a vagyonkezelői szerződés megkötésének naptár szerinti dátumára nem emlékszik, az azonban biztos, hogy 1996 októberének első hetében, egy csütörtöki napon történt.
1996. október 4-én, pénteken a Tocsik-ügy miatt a privatizációs szervezet teljes vezérkarát felállították, ám Suchman Tamás a bizottsági ülésen azt állította: nem sürgették meg emiatt a szerződés aláírását.
Márton Attila közölte: a Simóka Kálmánné által megjelölt nap október 3-a volt, a szerződésen pedig október 1-i dátum szerepel. Az aláírás dátumát tovább firtató kérdésekre Suchman Tamás kijelentette: a szerződés megkötésekor nem ügyintéző volt, hanem felügyelő miniszter.
Majd ügyrendi szavazást kezdeményezett amiatt, hogy részt vehessen egy hazugságvizsgáló eljáráson. A szavazás érvénytelen volt, mivel Suchman Tamáson kívül senki sem szavazott. Az albizottság november 8-án tartja következő ülését.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.