Az előterjesztés – a kormány vizsgálatára hivatkozva – rámutat, hogy a Magyar Honvédség hadrendjében jelenleg szolgálatban álló MiG–29-es típusú repülőgépek a különböző átalakítások és jelentős anyagi ráfordítást igénylő korszerűsítések után is csak részben lennének NATO-kompatibilisek. Új repülőgépek beszerzésére pedig a közeljövőben nincs lehetőség, ezért szükséges nyugati típusú, a NATO követelményeinek megfelelő repülőgépek beszerzése.
***
Nem nyomoznak a MiG-ügyben. A MiG-ügyben bűncselekmény alapos gyanújának hiánya miatt megtagadta a nyomozás elrendelését a Központi Ügyészségi Nyomozó Hivatal – közölte Borbély Zoltán, a Fővárosi Főügyészség szóvivője hétfőn az MTI-vel. A MiG-ek felújítása kapcsán feltételezett visszaélések ügyéről először a Stop! című internetes újság írt augusztus 8-án, majd két nap múlva egy magánszemély feljelentést tett. Az ügyészség feljelentéskiegészítést rendelt el, és ennek határidejét két ízben is meghosszabbította.
Marine Le Pen: Le kell számolnunk a macronizmussal
