Hatami elnök nemrégiben kijelentette, a terrorizmussal nem lehet megbirkózni anélkül, hogy a gyökereit el ne vágnánk. Az iráni vezetés szerint milyen gyökerekből sarjadt ki, mi táplálja a terrorizmust?
– A terrorizmus gyökere az igazságtalanságokban és a nemzetközi előítéletekben van.
– Egy esetleges hosszan tartó háború a szomszédos Afganisztánban az ön véleménye szerint lehet-e valamiféle hatással az iráni belpolitikai helyzetre és Irán helyzetére a tágabb térségben?
– Mindenekelőtt reméljük, hogy nem lesz háború, Afganisztán helyzete ugyanis nagyon bonyolult. Az ebből adódó nehézségeket a Szovjetunió is megtapasztalta, amikor megpróbálta elfoglalni. Egy háború nem fog segíteni a terrorizmus gyökereinek elpusztításában, sőt éppen ellenkezőleg: feszültséget szít és destabilizál, ami kedvezőtlenül befolyásolhatja néhány közép-ázsiai ország helyzetét.
– Egy elhúzódó fegyveres konfliktus járhat-e mégis valamiféle következménnyel az iráni belpolitikában?
– Ennek a konfliktusnak nem lehet belpolitikai következménye, mert Irán politikailag stabil. Már sok válságot megéltünk a határaink körül, eddig még mindegyiket sikerült átvészelnünk, éppen ezért most sem aggódunk, hogy az afganisztáni konfliktus bármiféle hatással lenne országunk belső helyzetére.
– Befolyásolhatja-e Irán helyét a térségben és a világban? Hiszen már hosszabb ideje viszonylagos diplomáciai elszigeteltségben él. Adhat-e lehetőséget a nyitásra?
– Az Iráni Iszlám Köztársaság pozíciója az iszlám világban erős. Az Iszlám Konferencia Szervezetében mindig is fontos szerepet töltött be, s tölt be jelenleg is. Az elmúlt napokban lezajlott magas szintű látogatások (Jack Straw brit külügyminiszter és az EU-trojka küldöttségének teheráni útja – a szerk.) pedig jelezték, hogy országunk világpolitikai szempontból is jelentős tényező.
A Puskás Akadémia vezetőedzője magyarázkodik és a VAR-t is szidja
