Irán támogatja a párbeszédet

Kovács Mária
2001. 10. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

A terrorizmus nemzetközi jelenség, ezért leküzdéséhez is nemzetközi összefogás szükséges, mondotta Ali Ahani, az Iráni Iszlám Köztársaság külügyminiszter-helyettese, akit tegnap egynapos hivatalos látogatáson látott vendégül Tomaj Dénes magyar külügyi államtitkár. Ali Ahani hangsúlyozta: Martonyi János tavaszi iráni látogatásával új fejezet kezdődött a magyar–iráni kapcsolatokban. Mostani budapesti tárgyalásai során magyar tárgyaló partnereivel főként a gazdasági és műszaki-tudományos együttműködésben rejlő lehetőségek feltárásában és kiaknázásában állapodtak meg.
Az amerikai eseményekről szólva Ahani kiemelte, hogy az iráni és a magyar fél kölcsönös politikai erőfeszítésekre törekszik a terrorizmus ellen. Az iráni diplomácia helyettes vezetője megerősítette kormánya azon álláspontját, miszerint az Egyesült Államokat ért terrortámadásért felelősöket meg kell büntetni, ám ellencsapás végrehajtásához egyértelmű bizonyítékok birtokában is szükség van az ENSZ és a Biztonsági Tanács beleegyezésére. Az afganisztáni problémára, hangsúlyozta Ahani, nincs katonai megoldás, olyan felelős kormányra van szükség, amelyben az országban élő valamennyi törzs és népcsoport képviselethez jutna.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.