Jászfényszarun terjeszkedik a Samsung

Mayer György
2001. 10. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Több száz millió dollárt fektet be a Samsung Elektronics Hungary Rt. az elkövetkező években legújabb gyárába, ahol színes képcsöveket gyárt a jövő évtől. A cég október elsején kezdte el jászfényszarui gyárában a DFX típusú számítógép-monitorok előállítását. A négymillió dolláros fejlesztés célja, hogy a hazai és európai piacot innen lássák el a legkorszerűbb technikai színvonalat képviselő monitorokkal – jelentette be tegnap Budapesten K. D. Cho, a Samsung magyarországi vállalatainak elnöke. Mint mondta: a koreai cégcsoport 1989 óta van jelen Magyarországon, ekkor Jászfényszarun az Orionnal közös tulajdonú vegyesvállalatot alapítottak televí-ziók gyártására. Két évvel később százszázalékos tulajdont szereztek a cégben, majd idetelepítették nagy-britanniai televízió-összeszerelő üzemüket. A Samsung ezt követően az elmúlt évben Szigetszentmiklóson alkatrészgyárat, az idei év elején pedig Gödön képcsőgyárat létesített, ezzel hazai befektetéseik megközelítették a 160 millió dollárt. A cégcsoport ez évi magyarországi forgalma várhatóan háromszázmillió dollár lesz, jövőre a monitorgyártás és a televízió-összeszerelés felfuttatásával 300–400 millió dollár árbevétellel számolnak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.