Javult a Mahart üzemi teljesítménye

Akár a hárommilliárd forintot is meghaladhatja a magyar hajózási társaság, a Mahart idei adózás előtti eredménye, ha sikeresen veszi a cég az ingatlanhasznosítás – ideértve saját székházának értékesítését – akadályait. Idén először augusztusban vált üzemi szinten nyereségessé a cég.

Munkatársunktól
2001. 10. 01. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Először augusztusban kezdett eredményesen működni a folyamhajózás idén, s ebben a hónapban vált először üzemi szinten is nyereségessé a Mahart. Ehhez a külső körülmények is jelentősen hozzájárultak, hiszen megfelelő árualap állt rendelkezésre, és a vízállás is kielégítő volt – nyilatkozta lapunknak Somlóvári László, a Mahart Rt. vezérigazgatója. A Mahart számításai szerint ez a folyamat az év végéig tartható lesz, hiszen a legfontosabb áruk – a gabona, a szója, a nyersanyag és az acéltermékek – elszállítására elegendő megrendelést kapott a cég. Kedvezően érinti a hajós társaságot, hogy immár az Al-Duna is nyitva áll, mivel a szerbek az újvidéki pontonhidat kéthetenként megnyitják idegen felségjelű hajók előtt is.
A Mahartnál az év első három hónapjában 1,02 milliárd forint bevétel mellett 332 milliós veszteség keletkezett. Július végéig a bevétel 3,02 milliárd, a hiány pedig 346 millió volt. A cég büdzséjét ugyanakkor bővítették azok a rendkívüli bevételek, amelyek az ingatlanok értékesítéséből származnak. Így a társaság adózás előtti eredménye hét hónap elteltével 501 millió forint volt. Amennyiben a folyami hajózás év végéig teljesíti az augusztusi eredményeket, üzemi szinten is nullszaldó várható – mondta Somlóvári. Számítani lehet további rendkívüli bevételekre, így például a Vigadó téri Mahart-székház eladására.
A Mahartnál jelenleg 22 géphajó – ebből öt önjáró – teljesít szolgálatot, ezenkívül 120 bárkát, illetve uszályt tart fenn a cég. Az orosz gyártó hamarosan szállítja az államadósság fejében megrendelt negyedik tengerjáró hajót, amit a Mahart azonnal továbbad egy német vevőnek. Jelentős változások lesznek a Mahart tulajdonában lévő hajójavító üzemben is, ugyanis a létszám a korábbi egyharmadára csökken. Az átszervezéseket követően 35 fő dolgozik majd a cégnél, ám lehetőség lesz arra, hogy egyéb megrendelések esetén alvállalkozóként az elbocsátott dolgozókat foglalkoztassák tovább.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.