A jelenleg kétszáznegyven tagú egyesület a közelmúltban jött létre Kecskeméten a harmincöt alapító elképzelése és tervei szerint. – A harmadik évezred a nők, az információ és az egészséges életmód évezrede lesz – jelentette ki Kopjás Józsefné, az Unió Társadalmi Nőegyesület alelnöke. – Azért alakítottuk meg az országos egyesületet, hogy kedvezőbb helyzetbe hozzuk azokat az agilis, sikeres nőtársainkat, akik szószólói tudnak és akarnak lenni a nők speciális problémáinak – mondta Kopjás. Hozzátette: céljuk, hogy egyre több nő jusson be a parlamentbe, akik szociális érzékenységükkel közreműködnének a törvényalkotásban többek között az oktatás, az egészségügy és az idősek ellátása terén adódó problémák megoldásában.
A szervezet a Vállalkozók Pártjának segítségével kíván jelölteket állítani Kecskeméten és az ország különböző részein. Az alelnök szerint a nőknek ugyanakkor részt kellene venniük az önkormányzatok munkájában is. A nők legnagyobb feladatában, a gyermeknevelésben úgy szeretnének segíteni, hogy tagjaik gyermekeinek nyári közösségfejlesztő táborokat, csereüdültetéseket szerveznek, az iskolakezdéshez anyagi támogatást nyújtanak. A fiatalok támogatását elsősorban a pályázatok, ösztöndíjak figyelemmel kísérésével, információs hálózatukba való bejuttatásával oldanák meg, amit megfelelő szakemberek kezelnének és irányítanának. Az egyesület nagy hangsúlyt fektet az egészséges életmódra nevelésre, e célból ismeretterjesztő előadásokat tartanak az egészséges táplálkozás fontosságáról. Foglalkoznak a mentálhigiénés problémákkal is, a droggal, az alkohollal, a stresszel és a súlytöbblettel. Az idősek támogatására hálózatot terveznek kialakítani, amely biztosítaná az otthoni gondozás feltételeit. Az idős embereket gyógyszerekkel látnák el, megoldanák kíséretüket és szállításukat például orvoshoz vagy templomba. Tagjainak a szervezet olyan tréningeket, tanfolyamokat szervez, amelyek segítenek az embereknek megismerni önmagukat, megtalálni helyüket, szerepüket a világban.
A nőegyesület megalakulása után helyi szervezeteket hozott létre többek között Budapesten, Szegeden, Nyíregyházán, Baján, Ajkán és Madarason. Közeli terveik között szerepel újabb csoportok létrehozása Debrecenben, Tatabányán és Kunszentmiklóson is.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
