Készül a tejfelesleget kezelő rendelet

Az agrártárcánál már dolgoznak a százmilliós tejfelesleget kezelő rendeleten, amely egymilliárdos segélyt folyósítana az ágazatnak. Közben érdekes képet mutat a tejpiac túltermeléssel, csökkenő fogyasztással és exportveszteségekkel.

Nagy Ottó
2001. 10. 10. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Értesüléseink szerint már készül az agrártárcánál a 100 millió liter tejfelesleget kezelő egymilliárd forintos támogatás. Mint korábban megírtuk, a Tej Terméktanács még nyár közepén jelezte támogatási igényét a tárcánál, igaz, a megítélt összeg két és félszeresét kérte. A tejfelesleg azért keletkezett, mert a belföldi fogyasztás 5-6 százalékkal visszaesett, ami miatt 70-80 millió liter felesleg keletkezett. A maradék 20 millió liter fennmaradásáért az EU-ból érkező megemelkedett sajtimport felelős, ami az elmúlt évben 34 százalékkal nőtt, miközben az EU-ba irányuló sajtexportunk csökkent. Az unióba tavaly 3,5 ezer tonna sajtot szállíthattunk volna ki vám- és támogatásmentesen, de nem tudtunk kihasználni ezt a lehetőséget.
A százmilliós tejfelesleg piaci megjelenését erősíti meg a Rabobank legfrissebb jelentése is, amelyből kiderül, hogy a tavalyi összes tejtermelés 2,049 milliárd liter volt. E mennyiség 85 százalékát állították elő társas vállalkozások, a termelésből 5 százalékkal részesedtek az egyéni vállalkozók, a maradék 10 százalékon pedig mintegy 23 ezer kistermelő osztozott. A tej minősége javult, 82,76 százaléka volt extra minőségű, ami négyszázalékos javulást jelent 1999-hez képest. A minőségjavulással együtt járt a felvásárlási árak emelkedése és az átvett tej mennyiségének növekedése.
A minőség javítása nemcsak a termelők érdeke, a feldolgozóknak is gondot kell fordítaniuk a fejlesztésre, ugyanis a 70 hazai feldolgozó közül jelenleg 16 felel meg maradéktalanul az uniós követelményeknek. Csatlakozás után viszont mindenkire EU-előírások vonatkoznak majd.
Gondot jelent az ágazatnak, hogy ez elmúlt két év 2-3 százalékos növekedése után 2001. első fél évében 5 százalékkal visszaesett a hazai gyártású tej és tejtermékek belföldi értékesítése, miközben a feldolgozók 2,8 százalékkal több tejet vásároltak fel, mint tavaly. A csökkenés azonban a savanyított tejtermékek és ömlesztett sajtok forgalmának növekedése mellett zajlott – 34 százalékkal nőtt a sajtimport –, amit a tej és a vaj keresletének csökkenése fedett le. A keletkezet tejfelesleg kezelését, pontosabban kivitelét hátrányosan érintette a forint felértékelése is, amely komoly veszteségeket okozott az exportőröknek. Különös helyzet állt elő: a termelés emelkedett, a fogyasztás csökkent, a kiviteli veszteségek nőttek. A helyzetet nem lehet csak exportintézkedésekkel megoldani, mert a WTO (Világkereskedelmi Szervezet) megállapodásainak megfelelően idén 350 millió forint fordítható a tejexport támogatására. Az iskolatejakció országos kiterjesztése némileg segítene a felesleg kezelésén, ugyanis számítások szerint 40 millió liter tej biztos piacát jelentené, a jelenlegi 8 millióval szemben.
Tejfogyasztási szokásokról és a tejpiac helyzetéről szól a GfK piackutató intézet felmérése, amelyből kiderül, hogy az első hét hónapban csökkent a tej, a tejföl és a gyümölcsjoghurt fogyasztása a háztartásokban a tavalyi hasonló időszakhoz képest. Némi növekedés jellemezte viszont a sajtfogyasztást, amelynek az utóbbi években tapasztalható pozitív trendje folytatódik. Értékben azonban mind a négy termék fogyasztása növekedett az inflációt meghaladó mértékben, azaz drágultak e termékek. Az intézet megállapítása szerint a tej mennyiségi visszaesése figyelemre méltó az étkezési szokások szempontjából, mert a tej a legkedveltebb élelmiszerek közé tartozik, sőt egyre többen sorolják a különösen kedvelt italok közé, mégis mind ritkábban fogyasztják. Ezt bizonyítja a Gfk első nyolc hónapot felölelő felmérése is, amelyből kiderül, hogy a háztartások az első nyolc hónapban 8 százalékkal kevesebb tejet fogyasztottak, mint a tavalyi azonos időszakban, miközben értékben 9 százalékkal növekedett a fogyasztás. A felmérés rámutat: az első hat hónapban a háztartások 93 százaléka vásárolt legalább egyszer tejet, összesen 229,7 millió litert, ami értékben 28,8 milliárd forintot jelent. A januártól augusztusig terjedő időszakban a fogyasztás 15 százalékát a dobozos, hosszan friss, 13 százalékát a dobozos friss, 39 százalékát a zacskós friss, egy százalékát a zacskós, féltartós tejek adták. A kimért tej 29 százalékkal, a műanyag flakonos termékek pedig 2 százalékkal részesedtek a mennyiséget tekintve. A tavalyi első nyolc hónaphoz képest a dobozos tejek részesedése összesen 7 százalékponttal mérséklődött, míg a kimért tejé 5 százalékponttal nőtt. A műanyag flakonos kiszerelés egy százalékkal emelkedett.
***
A tejfelvásárlás alakulása

Év Felvásárlás, ezer liter Átlagár, forint/liter
1995 1 625 256 29,71
1996 1 593 758 34,69
1997 1 576 826 43,14
1998 1 663 764 55,74
1999 1 645 787 59,68
2000 1 710 387 63,56
Forrás: Tej Terméktanács
***
DANONE-TELJESÍTMÉNYEK. Tervei szerint idén 1,2 százalékkal növeli tavalyi 19,4 milliárdos árbevételét a Danone Tejtermék Gyártó és Forgalmazó Kft., így várhatóan 19,6 milliárdot kasszírozhat – jelentette be Kim Small, a társaság új ügyvezető igazgatója tegnapi tájékoztatóján. A Danone tavaly 10 százalékos árbevétel-növekedést ért el, amelyhez képest az idei tervezet alacsonynak mondható, az ügyvezető szerint azonban figyelembe véve a gazdaság lassulását, ez jó eredménynek számít. A vállalat a friss tejtermékek piacán 35 százalékos részesedéssel bír, de ezen belül egyes területeken részesedése eléri a 60 százalékot is. Kim Small elmondta, a Danone tejtermék gyártórészlege és kekszdivízió külön irányítás alatt működik, ezért a tájékoztatón a Győri Keksz Kft.-ről csupán annyit közöltek, hogy október 26-án tartanak tájékoztatót a gyár jövőjéről. Az igazgató arra nem lát lehetőséget, hogy a Győrben esetlegesen feleslegessé váló munkaerőt a tejipari részleg foglalkoztassa tovább.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.