Lapunk azonban korábban már megírta, hogy az almatámogatást az egész országra kiterjesztik, ezért az FVM egy másik támogatási rendeletet is készít. Erre azért van szükség – értesültünk –, mert az első esetben a többlettermés levezetéséhez nyújt segítséget a tárca, a második esetben pedig – például a fagykárból eredő – termékkiesés veszteségeit igyekszik mérsékelni.
A három megyére kiterjedő rendelet 120 ezer forintos hektáronkénti támogatást biztosít a termelőknek. Ez az összeg az agrártárca számításai szerint megegyezik az Alma Terméktanács kilenc forintos kilónkénti támogatási igényével.
A földalapú támogatási formát azért választotta a minisztérium, mert nem a feldolgozókat, hanem a termelőket kívánja támogatni – nyilatkozta lapunknak Kékkői Zoltán, az agrártárca politikai államtitkára. Kékkői Zoltán ugyanakkor azt is elmondta, hogy más megyék termelői is részesülnek támogatásban kártérítésként az elszenvedett fagykárokért – hiába – elvégzett munkák miatt. Az államtitkár a támogatás mértékét ez esetben előzetesen harminc–negyvenezer forintra becsülte hektáronként.
*
A jelenlegi 16,5-ről 22 milliárd forintra emeli a kormány a mezőgazdasági gépvásárlásokra fordítható támogatás keretét – közölte tegnap Vonza András agrárminiszter Mosonmagyaróváron. A rendelet még e hónapban a kormány elé kerül.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
