Kiélezett verseny?

Munkatársunktól
2001. 10. 25. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Októberre kiélezetté vált a választási szövetséget alkotott két párt, a Fidesz és az MDF, valamint a szocialisták versenye, átmenetinek bizonyult a Fidesz–MDF szeptember 11. utáni látványos előretörése – olvasható a Medián Közvélemény- és Piackutató Intézet legfrissebb, a HVG megbízásából október 5. és 8. között 1200 fő megkérdezésével készített felmérésében. Ha csak hajszállal is, de újból előnyhöz jutott az MSZP: a kutatás 32 százalékos szocialista és 30 százalékos Fidesz–MDF-támogatottságot regisztált a biztos szavazók körében. A Medián szerint e körben szeptemberben az MSZP még 28 százalékon, a Fidesz–MDF pedig 36 százalékon állt. A szabad demokratákra a biztos szavazók 4 százaléka adná most voksát, míg a MIÉP, a Munkáspárt, az FKGP és a KDNP 1-1 százalékot tudhat maga mögött.
Ha az arányokat a teljes népességre vetítjük ki, akkor viszont az derül ki, hogy a Fidesz–MDF 1 százalékkal megelőzi az MSZP-t. A Fidesz–MDF 27 százalékon áll, a szocialisták pedig 26 százalékon. E körben 31 százalék azok aránya, akik nem tudják, illetve nem mondják meg, mely pártot támogatják, míg 10 százaléknyian azt a választ adták, biztosan nem szavaznak.
Mint ismert, a Gallup és Tárki-Századvég felmérései a Fidesz– MDF biztos előnyét jelzik.
*
Az MSZP tegnap Pest megyében tartott ország(rész)gyűlést. Nagy Sándor frakcióvezető kifejtette: kiélezett küzdelem várható ugyan a szocialisták és a Fidesz között, ezt mutatják a legfrissebb közvélemény-kutatási eredmények is, „ám hamarosan az MSZP tör előre”.

Nő a politikusok népszerűsége. A Medián rámutat, hogy az ősz legjelentősebb véleményváltozása a politikusok megítélésében következett be. A legtöbb vezető pozíciót betöltő személy most a korábbinál jóval nagyobb támogatást élvez. A listát Dávid Ibolya MDF-elnök vezeti 76 ponttal. Esetében ez a júliusi adatokhoz képest 3 pontnyi emelkedést mutat. A legnagyobb mértékben Orbán Viktor miniszterelnök és Demszky Gábor főpolgármester népszerűsége emelkedett, mindekettejük esetében 11 pontnyi a növekedés.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.