Kinek kell még ’56?

Az biztos: nem a baloldali sajtónak. Figyelemre méltó, hogy milyen kis terjedelmet szenteltek egyes napilapok október 22-i számukban a forradalom emlékének. Igaz, hogy manapság a világ Afganisztánra figyel, ami meghatározza a vezető témákat, de ’56 talán ilyen körülmények között is többet érdemelt volna. Nézzük csak meg a három baloldali kötődésű országos napilapot.
A Magyar Hírlap a címlapon csak egy apró kis mondattal utal az ünnepre, amely szerintük még ma sem mentes az indulatoktól. A Népszabadság szintén csak néhány sort szentel neki A Nap Témái fejléc alatt, ahol az ’56-os szervezetek közös ünneplését említik meg. Ehhez képest a Népszava kitesz magáért, hiszen két írással is utal a forradalomra. Az egyikben fárasztó számadatokkal körítve sorolják fel, hány ünnepi megemlékezést tartanak majd, a másikban pedig egy Göncz Árpáddal készített interjút harangoznak be.
Nézzük a vezércikk rovatokat! A Magyar Hírlap a főpolgármesteri hivatal rendezvényéről ír, amelyet a New York-i áldozatok emlékére rendeztek meg a Hősök terén. A forradalomra csak apró utalás van: a lap szerint nem volt szerencsés a terror áldozataira pont október 23-a előtt emékezni. A Népszabadság két vezető publicisztikájában nyoma sincs 1956-nak, helyette a magyar–román kapcsolatokról és korunk filozófiai áramlatairól elmélkedik a lap (ez utóbbi Révész Sándor ősliberális előadásában). A Népszava ugyanitt az afganisztáni háborúról értekezik, kiemelve az amerikaiak fóbiáját a háborús áldozatokkal kapcsolatban. Hozzátenném, legalább azt illett volna megemlíteni, hogy az USA 1956-ban sem nagyon akart emberéletekben mérhető kockázatot vállalni...
Nézzük az egyéb anyagokat. A Magyar Hírlap felfedezi, hogy ünnep készülődik. Az Évforduló rovatban Litván György aktuálpolitizál: a forradalom helyett az arról való 1989 utáni megemlékezéseket veszi sorra, eljutva arra a következtetésre, hogy mára a Fidesz a MIÉP-pel (!) együtt megtagadta ’56 baloldali jellegét. A másik anyagban Kádár János egykori életrajzírójának, Gyurkó Lászlónak a Bakancsos forradalom című könyvét méltatja a lap, megemlítve, hogy Gyurkónak harmadik nekifutásra sikerült végre az igazat leírnia. Van még egy ’56-ot érintő rovat, A Nap Témája, ahol azonban szintén csak ünneptörténet olvasható.
A Népszabadság a belpolitikai rovatában tárgyilagosan beszámol a legfontosabb ünnepségekről. Le a kalappal, hiszen olyan terjedelmet szenteltek neki, mint annak a cikknek, amely szerint csak 24 perc jut egy állampolgár fogászati kezelésére. Van ezen kívül egy kétoldalas összeállítás 1956 címmel, ebben Révész Sándor is eljutott végre Rotterdami Erasmustól Angyal Istvánig.
A Népszava a bizonyság rá, hogy az ünneptörténet ragályos betegséggé vált, mivel Rainer M. János is erről elmélkedik a forradalom helyett. A Göncz-interjú csalódás: a szerkesztők főleg a terrorizmusról és belpolitikáról faggatják az exelnököt, szerintük 1956 csak az egyik apropó. A csattanó pedig a végére marad: a lap Keller László szellemében számol be a második oldalon arról, hogy az Országimázs Központ közel kétszázmillió forintot költ el az ünnepre, ebből 44 milliót logisztikai kiadásokra.
Ez igen – tehetjük hozzá zárszóként, hiszen sikerült újabb terhelő tényeket feltárni. A forradalom 45. évfordulója meg ugyan kit érdekel?