Feladta magát az olimpiai és világbajnok ökölvívónk, Kovács István bátyjának életveszélyes megsebesítésével gyanúsított 25 éves férfi. K. Márton beismerte: kétszer is megszúrta Kovács Gyulát, akit a bíróság egy rablási ügy másodfokú ítélethirdetéséig szabadlábra helyezett. A rendőrség két autó rendszámának a birtokába jutott, amelyek a késelésig fajuló csetepaté közelében parkoltak le. Az egyik használója H. Gábor volt, aki elismerte a verekedést, és azt is, hogy egy zűrös ügy miatt járt a helyszínen, ám tagadta, hogy ő szúrta volna meg Kovács Gyulát. Vallomása alapján előállították a csapat egy másik tagját, R. Miklóst, aki a szurkálásról szintén nem akart tudni. Általa jutottak el a nyomozók Sz. Lászlóhoz. Ő elmondta, hogy részt vett a verekedésben, és egy „Marci” nevű ismerősük használta a kését. A vallomását követően – a rendőrségi „taktika” következtében – K. Márton már tudta, hogy keresi őt a rendőrség, s önként jelentkezett a BRFK-n.
Előbb strandidő, utána brutális záporok, lehűlés jöhet + videó
