Vásárhely azért tudja megépíteni a zöldövezeti, százhét lakásból álló nyugdíjaslakóparkot, mert 590 millió forintos vissza nem térítendő támogatást nyert a Gazdasági Minisztérium pályázatán. A 750 millió forintos beruházás hiányzó részét a város kasszájából pótolják. A lakópark iránt nemcsak a helybeliek, hanem a környező megyékből is szép számmal érdeklődnek.
Ez a lakópark egészen más lesz, mint az eddig működő nyugdíjasházak vagy szociális otthonok. Azok a nyugdíjaskorúak költözhetnek ide, akik képesek önmagukat ellátni – bár rendszeres orvosi ellátás is lesz, és szükség esetén az ápolást igénybe vehetik –, s vállalják azt, hogy lemondanak önkormányzati lakásukról, illetve eladják a magántulajdonban lévő összkomfortos ingatlanaikat. A negyven és ötven négyzetméteres lakásokért két, két és fél millió forintot kell fizetni belépésként, s a rezsi költségeit is állnia kell a nyugdíjasnak. Ez nem haladhatja meg a nyugellátás nyolcvan százalékát. A fogyasztást egyedileg, a lakásokban felszerelt műszerekkel mérik, a rezsi havi 10-12 ezer forintra becsülhető. Házon belül rendszeres étkeztetést is biztosítanak.
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
