Egyetlen napirendi pontja volt a tegnapi rendkívüli parlamenti ülésnek. A képviselőknek arról kellett határozniuk, hogy a Tartós Szabadság elnevezésű művelet idején a NATO-tagállamok használhatják-e a magyar légteret, illetve a kijelölt reptereket, repülésirányító berendezéseket. A kormány által előterjeszett javaslatot az Országgyűlés 286 igen és 9 nem szavazattal, vagyis a szükséges kétharmados támogatást jóval meghaladó mértékben fogadta el. A jelen lévő MIÉP-es képviselők mellett Tokár István szocialista képviselő szavazott nemmel.
A parlament korábban arról már döntött, hogy az amerikai repülőgépek igénybe vehetik a légteret és a reptereket is.
– Nem tartalmaz olyan kérést az USA által előterjesztett, a NATO tanácsa által elfogadott nyolcpontos dokumentum, hogy a magyar fegyveres erőknek harci cselekményekben kellene részt venniük – jelentette ki Martonyi János külügyminiszter parlamenti felszólalásában.
Emlékeztetett rá, hogy a NATO tanácsának döntésével életbe lépett a washingtoni szerződés V. cikkelye, amely a kollektív védelemről rendelkezik. Magyarországnak mint NATO-tagállamnak szövetségi és nemzetközi jogi kötelezettsége, hogy átengedje légterét és a reptereit – mutatott rá Martonyi János.
Pokorni Zoltán, a Fidesz elnöke az összefogás fontosságát hangsúlyozta felszólalásában. – A nyugalom, a biztonságérzet kell hogy áthassa Magyarországot, nem pedig a pártoskodás. Mint mondta: az összefogás volt jellemző a parlamentre, amikor szeptemberben először döntött a légtér átengedéséről; a parlament akkor bebizonyította: bajban képes félretenni a pártpolitikai érdekeket.
A napok múlásával azonban halványodott ez az érzés, a magyar belpolitikában egyre több olyan pártpolitikai megnyilvánulás volt, amely a családok biztonságérzetét támadta – fűzte hozzá. Pokorni Zoltán támogatólag szólt a kormány terrorizmus elleni intézkedéseiről, többek között a pénzmosás elleni törvénycsomagról és a rendvédelmi szervezeteknek nyújtott támogatásról.
– Nemzeti érdekünk, politikai és erkölcsi kötelességünk, hogy részt vegyünk a terrorizmus elleni küzdelemben – jelentette ki Kovács László. Az MSZP elnöke szerint a felkérés összhangban van a NATO-t megalapító washingtoni szerződés V. cikkével. (Kovács László Washingon helyett Varsót mondott először, majd javította – a szerk.)
A légtérhasználat átengedéséről szóló javaslatot támogatásáról biztosította az FKGP, az SZDSZ és az MDF képviselője is. Csurka István, a MIÉP elnöke azonban leszögezte: pártja nem szavazza meg a határozatot. Szerinte a NATO-tagság olyan zsákutca, amelyen csak veszteni lehet. Hangot adott azon félelmének, hogy a szövetség hamarosan újabb kéréssel áll a tagországok elé. A pártelnök a műveletet háborúnak titulálta, amely az olajért és a területek újraosztásáért zajlik.
***
A brit miniszterelnöki hivatal közzétette honlapján azokat az adatokat és információkat, amelyek az Oszama bin Laden vezette al-Kaida terrorszervezet szerepét és felelősségét bizonyítják a szeptember 11-i Amerika-ellenes merényletben. Az adatok hozzáférhetők a Magyar Külügyminisztérium honlapján is (www.-kum.hu). A dokumentum szerint az öngyilkos merénylők közül legalább hárman szoros kapcsolatban álltak az al-Kaida szervezettel, és egyikük kulcsszerepet játszott az afrikai amerikai követségek, valamint a Cole amerikai hadihajó elleni merényletben. Az irat végkövetkeztetése, hogy a szeptember 11-i merényletet az al-Kaida tervezte és hajtotta végre. A szerzők hozzáfűzik, hogy a szervezetnek megvannak a forrásai, hogy hasonló méretű támadásokat hajtson végre, s ennek az Egyesült Államok és szoros szövetségesei is célpontjai lehetnek. (R. O.)
Lázár János a Harcosok Klubja edzőtáborában: Nincs csodafegyver, nincs felmentő sereg + videó
