Leonyid Stecura előzetesben

A Budai Központi Kerületi Bíróság csütörtökön 30 napra előzetes letartóztatásba helyezte Leonyid Pavlovics Stecura ukrán–izraeli állampolgárt. Az 1994 óta – ekkor kapta meg az izraeli állampolgárságot – Leonid Goldstein néven is ismert férfit felbujtóként elkövetett emberölés bűntettének kísérletével gyanúsítják.

Munkatársunktól
2001. 10. 04. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

n Munkatársainktól
Stecurát erős kommandós kísérettel délben vitték a Budai Központi Kerületi Bíróság Fő utcai épületébe. Az előzetes letartóztatási tárgyalást követően bilincsbe verve, golyóálló mellényben szállították vissza a kommandósok az Országos Rendőr-főkapitányság Szervezett Bűnözés Elleni Igazgatóságának Arad utcai központjába.
A bíróság a végzés indoklásában kifejtette, hogy a bűncselekmény kiemelkedő tárgyi súlya önmagában megalapozza a szökés, elrejtőzés veszélyét, különös tekintettel arra, hogy a gyanúsított a lakóhelyét is titokban tartja a hatóságok előtt. Emellett szabadlábon hagyása esetén összebeszéléssel, bizonyítékok eltüntetésével, a tanúk befolyásolásával, esetleg fenyegetésével a büntetőeljárás meghiúsítására is törekedne. A végzés ellen a gyanúsított és védője fellebbeztek.
Információink szerint Stecura 1997-ben egy csecsen személy megölésére adott megbízást embereinek. Azok elvitték egy lakásba, ahol fogva tartották, valamint baseballütővel verték. Ezek után kivitték egy erdőbe, és kétoldalról megszúrták. Az áldozat halottnak tetette magát, így az elkövetők elmentek a helyszínről. Az erdő közelében lakóktól kért segítséget a több sebből vérző személy, így a mentők és a rendőrség hamar kiérkezett. Az egyik elkövető azonban visszatért a tett színhelyére, ahol a rendőrök elkapták. Az ügyben szereplő más gyanúsítottak jelenleg szökésben vannak.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.