Az Egyesült Államokban egyre fokozódó riadalmat keltenek azok a lépfene-megbetegedésnek betudható esetek, amelyek a terrorcselekményeket elkövető öngyilkos arab merénylők egykori lakóhelyétől alig 60 kilométerre jelentkeztek Florida államban. Noha az egészségügyi szervek a biológiai támadástól tartó közvélemény fokozott nyomásának engedve különleges intézkedéseket foganatosítottak az eddig egy halálos áldozatot követelő esetek vizsgálatára, hivatalosan még nem tudták megerősíteni, hogy szándékolt fertőzésekről, azaz támadásokról lenne szó.
A szeptember 11-i terrortámadásokat megelőzően az Egyesült Államokban és az egész nyugati világban tartottak attól, hogy a „bandita államok” titkosszolgálati módszerrel, terroristák révén vagy fejlesztés alatt álló, nagy hatótávolságú rakétáikkal pusztító biológiai fegyvereket juttatnak a leginkább sebezhető metropolisaikba. A „szegény emberek atombombája” néven is ismert tömegpusztító eszközöket ugyanis minden alapvető felszereltségű laboratórium ki tudja fejleszteni, létre tudja hozni a támadáshoz szükséges tenyészeteket.
Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adatai szerint hozzávetőlegesen negyven különböző baktérium, vírus, gomba (spóra) jöhet szóba mint biológiai fegyver. Ezek közül a történelem során már „bizonyító” pestis, fekete himlő és a jelenlegi riadalmat okozó lépfene (anthrax) a leginkább veszélyes, mivel ezek bevetésre előkészítése igényli a legkevesebb erőfeszítést. Esetleges felbukkanásuk és – legalábbis a pestis és a fekete himlő esetében – elterjedésük esetén a legnagyobb probléma, hogy védőszérum az utóbbi időszak alacsony fenyegetettsége miatt csak kis mennyiségben áll rendelkezésre.
Az alkalmazás hatékonysága szempontjából az anthrax „előnye”, hogy a fertőzést követő betegségek kétharmada halállal végződik, ám „hátránya”, hogy a kórokozónak közvetlenül az emberi szervezetbe kell kerülnie, a megbetegedett személyek nem tudják azt terjeszteni. Nagy mennyiségű tenyészetet kell szétpermetezni tehát sűrűn lakott települések felett, hogy valóban tömegpusztító fegyverré váljon. Az amerikai haderőben néhány éve védőoltásprogramot indítottak ellene, ám a személyi állomány ellenérzéssel fogadta, mivel a vakcina kellemetlen – igaz, időleges – mellékhatásokat okoz.
Szentkirályi Alexandra: Vannak országok, ahol jobban szabályoznák az iskolai mobilozást + videó
