Médiumokat perel Mogiljevics

Munkatársunktól
2001. 10. 07. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Szemjon Mogiljevics magyarországi jogi képviselőcsoportja pert indít a tv2 Tények című műsora ellen, mivel a hírműsor néhány napja azt állította: Mogiljevics Oszama bin Ladennel üzletelt, drogért fegyvert szállított – közölte lapunkkal Holló Gábor ügyvéd. Mint leszögezte: Magyarországon eddig nem folyt semmiféle büntetőeljárás megbízója ellen, így a nevében visszautasít minden olyan gyanúsítást, amely szerint bármilyen bűncselekményt elkövetett volna hazánkban, illetve ilyenről tudott volna.
Hozzátette: Szemjon Mogiljevics ellen sem magyarországi, sem Interpol-elfogatóparancs nem létezik, s a jelenleg Oroszországban élő üzletembert 1997-ben Franciaországban sem sikerült az FBI-nak lehetetlenné tennie. Ügyfele ugyanis pert nyert az Amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda munkatársai ellen, akik szerint Mogiljevicset ki kellett volna utasítani Franciaországból.
A jogi képviselő megemlítette, hogy a Világgazdaság című lap ellen is pert indítanak egy Mogiljevicset érintő cikk miatt.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.