Hozzátette: ezek után nehéz volt potencionális, jó befektetőket találni, így azoknak, akik egyharmad értéken jutottak hozzá a gyárakhoz, ez egy aranybánya volt.
Az elnök a meghallgatáson az ÁVÜ egykori vezérigazgatójától azt tudakolta, hogy ezek szerint a helyzetet és annak veszélyét a privatizációs szervezetek nem jól mérték fel. Csepi Lajos válaszában elmondta: mai fejjel nehéz belátni, hogy ezt a szerződést értelmes emberek, jó szándékkal kötötték. – Mégis azt kell mondanom, hogy igen, s az aranybánya kifejezés túlzás, hiszen a kilencvenes évek elején a magyar gazdaság ezer sebből vérzett – hangsúlyozta Csepi Lajos, majd ismertette, hogy akkortájt a cement iránti igény is alacsonyabb volt, s a cementgyárak nem tűntek vonzó befektetésnek.
Horváth László fideszes képviselő kritikával illette a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) és a versenytanács munkáját. Kérdésként tette fel a képviselő, szerencsés-e, hogy egy vizsgáló több hónapon keresztül, szakmai kontroll nélkül tevékenykedik, s ez a munkavégzés egy levelezésre szűkült le. Nagy Zoltán, a GVH elnöke válaszában rámutatott: át kell alakítani belső munkaszabályaikat. De például arra sem voltak felkészülve, hogy egyes cégpapírok valótlanságot tükröznek. Véleménye szerint az ügyek a bíróságokon fognak lezárulni, s ezért sem szerencsés, ha a sajtóban kétnaponta jelennek meg írások, melyek szappanoperává minősítik a vizsgálatokat.
Bakondi György: Fontos volt lezárni a határt az illegális migránsok előtt
