Most kell piacot venni Ukrajnában

Ukrajna szép lassan fejlődésnek induló, potenciálisan ötvenmilliós piacot jelent Magyarország számára, amely a lehetségesnél jóval szerényebben él ezzel az adottsággal. Ennek okai között fontos szerepet játszik az is, hogy – például Lengyelországgal ellentétben – nálunk nincs meg az erre irányuló komoly politikai szándék. Alig veszünk tudomást keleti szomszédunkról.

2001. 10. 03. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Kirovohrad és Poltava megyék összterülete hazánkénak több mint a fele, lakosainak száma hárommillió. Az ukrán gazdaság közismerten nehéz helyzete ellenére az érintett térség a viszonylag prosperáló ukrán régiók közé tartozik. Mint Palásti István, a Magyar Kereskedelmi Szolgálat kijevi irodájának igazgatója aláhúzta, Poltava megye gazdasági lehetőségeinél és fejlettségénél fogva jóval nagyobb figyelmet érdemelne a magyar befektetők részéről. Kirovohradban az üzleti élet még a kezdeteinél tart, de megjelent már a fizetőképes kereslet, így a magyar üzletemberek elsősorban kereskedelemtechnikai oktatásban, illetve a tapasztalatok átadásában találhatnak lehetőséget.
Ukrajnában mind az ipari, mind a mezőgazdasági termelés lendületesen bővül, s az idei évre szóló prognózis is kedvező.
Mint azt Szentpéteri Bertalan, a kereskedelmi kamara mellett idén áprilisban alakult magyar–ukrán tagozat elnöke kiemelte, ötvenmilliós, fejlődő piacról van szó. A 18 százalékos ipari növekedés is mutatja, hogy a hosszú stagnálás után megtörtént az elmozdulás, és Ukrajnának korszerű technikára van szüksége, amelyet mi szállíthatnánk. Úgy véli, még vannak tartalékok az áruexportban is, de az igazi lehetőséget a tőkekihelyezés jelentheti. Nem szabad elfelejteni azt sem – Szentpéteri Bertalan szerint –, hogy a hazai multik is további piacokat céloznak meg, és ebben a térségben ezt a mi segítségünkkel tehetik. Fontos szempont: Ukrajnán keresztül a belső vámunió miatt könnyebb az út a FÁK többi országába. Tradicionális piacról van szó, amely egy-két éven belül magára talál, és ha most nem foglalunk ismét pozíciókat, akkor már késő lehet. Már most feljavult a bankrendszer, a szabályozás miatt lehetetlen nem fizetni a szállításokért, és az sem utolsó szempont, hogy ide versenyképesebben lehet exportálni ugyanazt a minőséget, mint Nyugatra. Reménybeli uniós tagságunk kölcsönös lehetőségeket kínál mindkét oldalon, hiszen az osztrák példa is mutatja ennek kisugárzó hatását a határ menti térségekre.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.