Műkincsek – Árverések – Galériák

P. Szabó Ernő
2001. 10. 12. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Megkezdődött az őszi műkereskedelmi évad. Szeptember közepén már jelentős eseményekre került sor, két olyan galéria is nyílt, amely tovább bővíti a művek bemutatásának lehetőségeit. Először a néhány hónappal korábban negyedik születésnapját ünneplő Mű-Terem Galéria nyitott a Falk Miksa utcában mintegy kétszáz méteres galériát, majd, alig néhány nappal ezelőtt, a Blitz nyitott új bemutatótermet az egykori Wolfner-féle újpesti bőrgyár helyén. Mindkettő a modern, kortárs művészet műkereskedelmi pozícióit erősíti. A Mű-Terem az utóbbi két évtized terméséből ad válogatást nyitó kiállításán, utóbbi, mint neve is jelzi – Blitz Modern –, szintén a jelenre, a közelmúltra koncentrál. Újpesten Bak Imre munkáiból rendeztek nyitó kiállítást, a galéria melletti felújított csarnokokban pedig Krém címmel rendezett kiállítást a galériától szervezetileg függetlenül működő, valójában azonban ahhoz mégis szorosan kapcsolódó közhasznú társaság.
Mindkét vállalkozásban közös, hogy az időszaki bemutatók sorát aukciós kiállítások szakítják meg. Nos, a Mű-Terem kiállítása már látható, sőt szeptember 28-án a klasszikus modern művekben, Zsolnay-, Gorka-kerámiákban gazdag aukcióra is sor került a Budapest Kongresszusi Központban. Ugyancsak megrendezték időközben a BÁV Rt. ékszeraukcióját, a Honterus antikvárium könyvárverését és a Nagyházi Galéria kamara-festményaukcióját.
Míg a fenti események elsősorban arról beszélnek, hogy az aukciós évad intenzitása aligha csökken az elmúlt évihez képest, a Belvárosi Aukciósház szeptember 10–11-én rendezett 19. művészeti árverése konkrét eredményeket is kínál a műtárgyárak változásainak tanulmányozásához. Pontosabban inkább azt mutatja az aukció, hogy az árak keveset változnak – mármint akkor, ha a kínálatban jelen vannak kvalitásos művek, de hiányoznak a kimagasló értékű alkotások. A háromnapos, több mint ötszáz tételt felvonultató árverésre ez volt a jellemző, ezen belül a festményanyagot a néhány tízezres nagyságrendű munkák jellemezték, így erősebb licitekre sem került sor.
Szerepelt mindazonáltal néhány különleges, figyelemre méltó munka is az anyagban. Elsősorban a valószínűleg a tízes évek végén készült Kmetty-kép, a Krisztus temetése, amely összefogott, erőteljes formákkal, drámai erővel ábrázolja a keresztről levett test eltemetését, s amely kétmillió forintos induló árán talált gazdára. Másfélszeresére emelkedett viszont (800 ezer – 1,2 millió) Kontuly Béla 1933-as festménye, a Manci híd ára, méltán, hiszen a mű a római iskola szellemiségének, a geometrikus, plasztikus formákban gondolkodó realizmus jelentős alkotása. Ugyancsak 800 ezer forintról indult Barabás Miklós Vásárra induló román család című festményének replikája. A jelzés nélküli festményt a katalógus saját kezű vagy korabeli festő által készült másolatnak nevezi, az ötvenezer forintos emelkedés arra utal, hogy inkább az utóbbiról lehet szó. Szerepeltek izgalmas munkák az alsóbb árkategóriákban is, Pap Emil Mezei csokor című népi ihletésű vászna például 120 ezerről indulva 200 ezerért ment el, 20 ezerért elvihette új tulajdonosa a XIX. század közepén készült, az imádkozó Szűz Máriát ábrázoló zárdamunkát.
A bútorkínálatból kiemelkedett az intarziás rokokó vitrin (500 ezer forint), a kerámiák közül pedig az a Gustav Klimt tervei alapján készült darab, amelyet mintegy bőségszaruként tart meg egy kislányfigura (80–100 ezer). Az ékszerek között a legjelentősebb darab az a 14 karátos aranyból készült, nyitható fényképtartós függelékkel ellátott nyakék volt, amelyet briliánsokkal díszítettek, s amely az 1872–1902 közötti időszakból, bécsi műhelyből származik. Kereken egymillió forintos nyitó áráért talált gazdára.

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.