Nappal is támadják a tálibokat

Az Afganisztán elleni amerikai légitámadás harmadik napjának fő célpontja Kabul és Kandahár mellett Herát városa volt. Közben a világ számos országában attól tartanak, hogy Oszama bin Laden szövetségesei biológiai fegyvereket vetnek be.

Hírösszefoglaló
2001. 10. 09. 23:00
VéleményhírlevélJobban mondva - heti véleményhírlevél - ahol a hét kiemelt témáihoz fűzött személyes gondolatok összeérnek, részletek itt.

Tálib források szerint a nyugat-afganisztáni Herát repülőterét és katonai létesítményeit helyi idő szerint szerdára virradóra heves támadás érte. Kabulban és környékén pedig hatalmas robbanás és az afgán légvédelmi ütegek dörgése hallatszott kedden késő este. A második csapásban az amerikai rakéták egy ENSZ-finanszírozású afgán aknamentesítő központot is eltaláltak, s a légitámadásban négy polgári alkalmazott meghalt.
George Robertson, a NATO főtitkára tegnap bejelentette, a következő hetekben újabb országokat kérnek fel, hogy segítsék az Egyesült Államok által vezetett válaszcsapást. A NATO első elektronikus felderítő repülőgépe (AWACS) egyébként már úton van Észak-Amerikába, hogy felváltsa az Egyesült Államok légterének ellenőrzését végző gépeket, amelyeket a terrorizmus elleni hadművelet támogatására Ázsiába irányítottak át. Mindeközben a világ számos országában több ezren tüntettek az Egyesült Államok és szövetségesei légicsapásai ellen. Pakisztánban már halálos áldozata is van a demonstrációknak. A tálibok őrizetbe vették tegnap Michel Peyrard francia újságírót, miután a férfi a muzulmán nőket tetőtől talpig beborító fátyolba rejtőzve próbált illegálisan bejutni Afganisztánba. Az újságírót kémkedéssel vádolják.
*
Az MSZP, az SZDSZ és a Fidesz helyi szervezetei is tiltakoznak az ellen, hogy a kalocsai laktanyát alakítják át az afgán menekültek részére. A pártok és a polgármester szerint a helyszín alkalmatlan erre a célra, s nemzetbiztonsági kockázatot is jelenthet. Tóth István (Fidesz), a város országgyűlési képviselője Pintér Sándor belügyminiszterrel kíván egyeztetni a kialakult helyzetről.
Továbbiak a 3., a 8. és 9. oldalon

Ne maradjon le a Magyar Nemzet legjobb írásairól, olvassa őket minden nap!

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Magyar Nemzet Google News oldalán is!

Portfóliónk minőségi tartalmat jelent minden olvasó számára. Egyedülálló elérést, országos lefedettséget és változatos megjelenési lehetőséget biztosít. Folyamatosan keressük az új irányokat és fejlődési lehetőségeket. Ez jövőnk záloga.