Nem vette tárgysorozatba az Országgyűlés foglalkoztatási bizottsága tegnapi ülésén Kupa Mihály és Helmeczy László független képviselők azon javaslatát, hogy december 24., a szenteste napja munkaszüneti nap legyen. Bernáth Ildikó (Fidesz) ezt azzal indokolta, hogy az Országos Munkaügyi Tanácsban (OMT) nem egyeztettek a javaslatról, így nem tudni, hogy annak milyen közgazdasági kihatásai lennének, illetve hogyan fogadnák azt a munkaadók és a gazdálkodó szervezetek. A bizottság szocialista képviselői – bár az ellátás szempontjából aggályosnak tartották az indítványt – vitára alkalmasnak tartották azt.
– Üdvözöltük volna a szándék megvalósulását, hiszen munkavállalói szempontból azt jelentené, hogy karácsonykor három napot együtt tölthetnek a családok – mondta lapunknak Borsik János, az Autonóm Szakszervezetek Szövetségének elnöke. Borsik ugyanakkor hozzátette, hogy a munkaszüneti napok növelésével nem lehet „letudni” a munkaidő csökkentését. – A szakszervezetek szándéka továbbra is az, hogy napi, illetve heti szinten is tovább csökkenjen a munkaidő – hangsúlyozta az elnök.
– Egyes napok munkaszüneti napokká való nyilvánításáról önmagában dönteni szakmaiatlan – mondta lapunknak Dávid Ferenc, a munkaadói oldal szakértője. Hozzátette: ebben a kérdésben éves szinten, a közgazdasági öszszefüggéseket szem előtt tartva, egy csomagban kell tárgyalni és döntést hozni. A szakértő szerint egy munkaszüneti nap 15-20 milliárd forintos teljesítmény nélküli bérkifizetést jelent a munkáltatóknak. – A minimálbér okozta terhek részbeni csökkentésére a munkaadói oldal összesen tizenötmilliárd forintot kapott – mutatott rá Dávid Ferenc. Magánvéleménye szerint a munkáltatók ebben a formában nem támogatták volna a javaslatot az OMT-ben.
Szebik Imre, a Magyarországi Evangélikus Egyház püspöke és Bölcskei Gusztáv, a református zsinat lelkész elnöke egyaránt üdvözölte a javaslatot, bár emlékeztettek rá, hogy nagypéntekkel – Jézus kereszthalálának emléknapjával, a legszigorúbb böjt idejével – kapcsolatban is voltak már hasonló előterjesztések, amit szintén támogatnának.
– A tolerancia jegyében – amennyiben ezzel a keresztyén egyházak is egyetértenek – mindenképpen támogatjuk december 24. munkaszüneti nappá nyilvánítását, annak ellenére is, hogy mi azon a napon nem ünneplünk semmit – fogalmazott Tordai Péter, a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének elnöke.
Szentkirályi Alexandra: Vannak országok, ahol jobban szabályoznák az iskolai mobilozást + videó
