„Óhajszerű teória, hogy az SZDSZ középpárt”

Nincs morális válságban az SZDSZ a Gizella úti székházügy kipattanása miatt – mondta a Magyar Nemzetnek adott interjújában Mécs Imre szabad demokrata parlamenti képviselő, a párt országos tanácsának tagja. A politikus, aki egyéni választókörzetben és listán is indul a jövő évi választásokon, állítja: a három évvel ezelőtti tranzakcióról úgy tájékoztatták, hogy a legteljesebb mértékig törvényes és korrekt volt az adásvétel.

Az SZDSZ-székházügy kipattanása óta a párt morális válságát éli.
– Nem megalapozott a válság kifejezés. Az SZDSZ mindig is szerény volt, nekünk volt a legkisebb székházunk, elég szerencsétlen helyen, a belváros közepén, rossz közlekedési lehetőséggel. Rengeteg adósságot halmozott fel a párt a választási kampány miatt, lépnünk kellett. Így tudtunk hozzájutni egy olcsóbb, kisebb, külvárosi, Gizella úti székházhoz.
– Senki nem kifogásolja, hogy a pártjának legyen székháza, a probléma az, hogy az SZDSZ panamagyanúsan jutott az ingatlanhoz. A szabad demokrata vezetésű zuglói önkormányzat mélyen forgalmi értéke alatt adta el – 62 millió forintért – az SZDSZ alapította cégnek, a City-Ház Rt.-nek a nagy értékű villát, amit továbbjátszott a pártnak.
– Én a részleteket nem ismerem. De tény, hogy ez az ügy három évvel ezelőtt történt, amikor ez az ingatlan lényegesen olcsóbb volt, mint most. Maga a villa rendkívül rossz állapotban volt, és a teljes tatarozás sok-sok millió forintba került. Ezért épphogy ki tudták gazdálkodni szakembereink azt, hogy eladták a Mérleg utcai székházat, ebből a pénzből kifizették a tartozásainkat, és viszonylag olcsó áron hozzájuthattunk ehhez a Gizella úti székházhoz és csaknem 200 millió forintot áldoztunk a felújításra. Az egészből így nullszaldósan tudtunk kijönni.
– De az önkormányzat átjátszott egy értékes ingatlant az SZDSZ-nek...
– Ez felfújt dolog, ez egy kontra parti, a vádaskodások alaptalanok. Az önkormányzat teljesen demokratikusan döntött, nem tudták eladni azon az áron, amiért nekünk eladták, így került hozzánk. Három évvel ezelőtti tranzakcióról van szó, azóta az ingatlanárak többszörösére nőttek. Engem akkor úgy tájékoztattak, mint az SZDSZ országos tanácsának tagját, hogy a legteljesebb mértékig törvényes és korrekt volt az adásvétel.
– Az ingatlanpanamáról szóló hírek mellett, legalább ilyen érdekesek azok a felvetések, miszerint a párt sorsa megpecsételődött, és a következő parlamenti választásnál nem éri el a küszöböt, nem jut be az Országgyűlésbe.
– Ez túlzás. Nem az a lényeg, hogy bejutunk-e a parlamentbe, vagy nem, hanem az, hogy politi-kailag helyzetbe kerülünk-e, és jelentős tényezők leszünk-e, vagy sem. Ismerve a választói háttér struktúráját, az ötszázalékos küszöb biztosnak látszik. Az nem mindegy, hogy nyolc százalékot érünk el vagy tízet, itt van igazán a tét.
– Úgy fest, az SZDSZ-en belül sincs egység, hogy melyik párthoz kellene csatlakozni. Demszky Gábor tündöklése és bukása éppen abból adódott, hogy élesen szembefordult a szocialistákkal.
– Teóriák küzdenek egymással. Óhajszerű teória az, hogy az SZDSZ középpárt, középen akar maradni és egyformán nyitott mind a két oldalra. Ez egy teoretikus álláspont, ami időnként változik. Demszky Gábor kísérlete erre irányult, de kiderült, hogy ez a jelenlegi erősen polarizált, erősen kiélezett helyzettel, a bal- és jobboldal nyílzáporaival – amit nem tartok szerencsésnek – ez a Demszky-féle politika nem tudott mit kezdeni.
– Kuncze Gábor elnökké választásával viszont a szocialistákkal való szoros szövetség kialakítása látszik visszatérni.
– Kuncze Gábor egy integratív személyiség, aki a párt különböző árnyalatait össze tudja hangolni, és elfogadott mind a politikai szféra, mind a nagyközönség részéről. Ugyanakkor szeretném hangsúlyozni, hogy Demszky Gáborra is nagyon nagy szükség van.
– A főpolgármester viszont mintha közeledne a Fideszhez, főként az olimpia megrendezésének kérdésében. Ehhez mit szól a párt?
– Nem hiszem, hogy minden dolgot pártpolitikai alapon kell nézni. Demszky Gábor főpolgármester természetes, hogy támogatja az olimpiát, hiszen ezt Budapest rendezné meg, ebben egyetért a magyar miniszterelnökkel, akit Orbán Viktornak hívnak.
– Nemrégiben rendkívüli parlamenti gyűlést kezdeményeztek, de nem voltak megelégedve az eredménnyel. Ezért aztán a parlament lépcsőházában folytatták az ülést. Ön fel akart szólalni, de Kóródi Mária furcsán leszólta, „...csitt, most ne, Imre!” Mit akart elmondani?
– Nem pontosan így volt. Én napirend utáni felszólalásra is jelentkeztem, Bibó István születésének kilencvenedik évfordulója kapcsán fel akartam olvasni azt a szívbemarkoló nyilatkozatot, amit 1956. november 4-én írt. Akkor többen szóltak nekem, hogy most már elég hosszú ideig tartott ez a rendkívüli lépcsőházi ülés, ezért ne olvassam fel. Egyébként Magyar Bálint és Pető Iván kértek, hogy ne mondjam el a felszólalásomat. Aztán később a rendes ülésen elmondtam.
– Ha jól tudom, a szabad demokrata képviselők soraiban Mécs Imre már csak az egyetlen 1956-os.
– Mondhatni a parlamentben is. Talán még Kupa Mihályt említeném meg, aki gimnazistakorában, 1958-ban röpcédulák terjesztése miatt nyolc hónapot ült börtönben.
– Párttársával, Bauer Tamással milyen a viszonya? Tudvalevő, hogy édesapja, Bauer Miklós ÁVH-s tiszt volt, és részt vett különböző cselekményekben. Neki megbocsátott?
– Bauer Tamásnak nincs mit megbocsátanom. Nagyon bátran viselkedett a nyolcvanas években, 1985-ben ő volt az, aki elsőként megírta a Valóság című folyóiratban, hogy nem elég a gazdasági mechanizmus reformja, a gazdasági rendszert, a politikai rendszert kell megváltoztatni.
– Közben utazgatott Nyugatra, azaz támogatott ellenzéki volt.
– Az apáknak a bűneiért a fiúkat nem lehet felelőssé tenni. Az apák megítélése az egy külön dolog, a mai napig késik az ÁVH működésének a teljesen higgadt és súlyos megítélése. Tamásra visszatérve, a szülei iránti érzelmeit sem kifogásolni sem szóvá tenni nem lehet.
– Mégis furcsa, hogy az SZDSZ a rendszerváltozás kezdetén kiállt az ’56-osok mellett, azóta mintha elveszett volna ez a vehemencia.
– Az SZDSZ-t alapító elvi nyilatkozatunkban 1956-nak központi helye volt, ’56 eszméit alapvető fontosságúnak tartottuk. Más kérdés az, hogy az 1956-os forradalom utáni érdeklődés az egész társadalomban megcsappant. Ennek nagyon sok oka van, és ezt szomorúan mondom. Az az amnézia, ami kialakult a Kádár-rendszer éveiben, tovább él, a fiatalok keveset tudnak ’56-ról. Azt hittük, hogy a nagyszülők, szülők továbbadják élményeiket. Nem ez történt.
– Miért várja el ezt Mécs Imre, amikor idén februárban Wittner Mária 1956-os volt halálra ítélt parlamenti beszéde egyes baloldali politikusok, a liberális sajtó körében felháborodást váltott ki. Még mindig itt tartunk.
– Azért volt felháborodás, mert Wittner Mária egy parlamenti pártot, a szocialista pártot vádolta meg a forradalom alatt és után elkövetett bűnökért, amelynek a tagjai közül nagyon sokan még akkor nem is éltek.
– Hát azért páran nemcsak éltek akkor, hanem részt is vettek annak leverésében.
– Akkor sem lehet egy egész pártot kollektíven elítélni. Én nem is értettem egyet Marival, ezt meg is mondtam neki. Egyébként találkozom sokszor olyan régi társaimmal, akikről tudom, hogy besúgó volt, s akkor látom, hogy rebben a szeme, és néz rám, hogy vajon tudom-e róla vagy nem. Borzasztó érzés. Még mindig nem veszi azt az erőt hozzá, hogy azt mondja: Imre, én rengeteget írtam rólad. Ne haragudjál! Jó pár ilyen van. Ha akkor egy generális átvilágítás megtörtént volna, akkor túljutottunk volna az egészen. Megjelent volna egy kis könyvecskében, mondjuk harmincnégyezer vagy harminchétezer név.
– Ennyi besúgó volt?
– Csak mondtam egy számot. Lehet, hogy negyvenötezer karton volt.
– Mécs Imrével mi lesz? Számít önre az SZDSZ?
– Egyéni választókerületben indulok és a listán is.